Keresés a tartalomban:
Kitekintő

Csokoládé – a gyógyszer!

2014. március 24., otszonline/SV
Címkék: csokoládé szívbetegség érelmeszesedés váráramlás csokoláséevés
A csokoládé a legősibb gyógyszerek közé tartozik. Egy új holland vizsgálat eredményei azt jelzik, hogy a gondolkodás képességének alapvető feltétele, az agyi véráramlás épsége a csokoládé fogyasztásával jelentősen javítható.A fekete csokoládé gátolja az érelmeszesedést és megtartja az erek rugalmasságát.
A Wageningen Egyetem munkacsoportja, Diederick Esser vezetésével azt vizsgálta, hogy 45-70 éves és súlytöbblettel rendelkező férfiak ereinek állapota hogyan alakul az étcsokoládé fogyasztását követően. Mivel a csokoládé gyógyhatását elsősorban a benne lévő flavanoloknak tulajdonítják, azt is vizsgálták, hogy flavanol hozzáadásával a csokoládé erekre gyakorolt kedvező hatása növelhető-e. A több lépésben szervezett, randomizált, kettős-vak vizsgálat eredményeit a Federation of American Societies for Experimental Biology szakfolyóiratának márciusi száma, a FASEB Journal közölte.
 
Az első megfigyelésben 29 résztvevő napi 70 g csokoládét evett, legalább egy hétig. A kettős-vak elrendezés szerint valamelyik napon a csokoládé hozzáadott flavanolt is tartalmazott. Az eredmények arról tanúskodtak, hogy mindkét fajta csokoládé csökkentette az aorta centrális nyomást, de az endotél funkciót jelző, véráramlás-közvetítette értágulat nem változott.
 
A hematokrit, trombocita-szám és a fehérvérsejtek száma két órán belül megemelkedett, az egyéb laboratóriumi paraméterek változása ugyan kismértékű volt, de ezek kedvezőbb aterogén helyzetnek feleltek meg. Az inzulin szint mindkét csokoládé esetén növekedett, de a sok flavanolt tartalmazó változat után nagyobb mértékben.
 
Ugyanez a 29 vizsgálati alany és a hozzájuk csatlakozó további 15 személy négy héten keresztül kapta a csokoládét, majd négy hetes kimosási időszak után az ellenkező készítményt. A háttér flavanol fogyasztás ellensúlyozására, bizonyos étrendi módosítások is történtek.
 
A négyhetes csokoládéevés az áramlás-fokozta értágulatot növelte, míg az aorta nyomás arányosan csökkent. A kimosási időszakban mindkét változás megszűnt, a paraméterek a csokoládé terhelés előtti értékekkel egyeztek meg. A szerzők fölhívják a figyelmet arra, hogy az irodalom szerint az áramlás-fokozta értágulat egy százalékos emelkedése a szív-és érrendszeri események átlagosan 13 %-os szignifikáns csökkenését eredményezi.
 
Azt is kiemelik, hogy a keringő fehérvérsejtek száma csökkent, ami a gyulladásos jelenségek mérséklődését jelzi, és ez az érelmeszedés kifejlődése szempontjából kedvező. A csokoládé a különböző fehérvérsejtek felszínén megjelenő fehérjék, például a monocitákon kimutatható CD62L kifejeződését is gátolja, ezek jelenléte az endotélen az érelmeszesedés folyamatának kezdetére utal.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez