Keresés a tartalomban:
Pénzügyek

Áremelkedésre számítunk

2012. október 4., mfor.hu/Gfk
Címkék: fogyasztói bizalom index reáljövedelem fogyasztói árak munkanélküliség pénzügyi helyzet háztartás
A harmadik negyedévben újra csökkent a GfK Hungária Komplex Fogyasztói Bizalom Indexének, s vele együtt a Vásárlási Hajlandóság és a Fogyasztói Várakozások Indexének értéke is. Minden második honfitársunk a munkanélküliek számának növekedésére, valamint a fogyasztói árak emelkedésére számít az elkövetkező egy évben, olvasható a GfK közleményében.
A Komplex Fogyasztói Bizalom Index (FBI) értéke – az idei második negyedévhez képest – 6 pontnyit csökkent és 2012 szeptemberében 126,8 ponton áll. Az index értéke nagyjából a 2012 márciusi szintnek felel meg, amikor is 125,3 pontot ért el.
 
A Fogyasztói Várakozások Index (FVI) alakulásában is visszaesést figyeltek meg a kutatók az év harmadik negyedében: értéke mintegy 10 pontos csökkenéssel jelenleg 142,1 ponton áll. A csökkenés oka, hogy a korábbiakban jellemzően pozitívabb eredményeket hozó nyári hónapok ellenére romlott mind a háztartások várt saját pénzügyi helyzetének, mind az ország gazdasági helyzetének megítélése – utóbbi esetében borúlátóbbak mind a 12 hónapos rövid távú, mind pedig az 5 évre szóló hosszú távú várakozások.
 
A Vásárlási Hajlandóság Index (VHI) értéke is csökkent – bár enyhén – mindössze 1 ponttal 2012 szeptemberében és jelenleg 109,8 ponton áll.



A munkanélküliség alakulásával kapcsolatos vélekedések 2012 szeptemberében hasonló képet mutatnak, mint az előző negyedévben: a lakosság közel fele (49 százalék) számít a munkanélküliség növekedésére, és ez az arány a megelőző három hónapban 50 százalék volt.
 
Lényegében az inflációs várakozások sem változtak számottevően az előző negyedévhez képest, hiszen a lakosság túlnyomó része – a júniusi 87 százalékkal szemben most 93 százaléka – továbbra is az árak emelkedésére számít. A válaszadók most átlagosan 11 százalékos növekedésre számítanak a következő 12 hónapban.
 
A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások terén is nagyarányú a pesszimizmus: továbbra is tízből hatan (64 százalék) az inflációnál kisebb mértékű növekedésre számít, azaz reáljövedelmük csökkenését prognosztizálják.
 
A hitelfelvételi kedv sem nőtt júniushoz képest: a lakosság 27 százaléka gondolja úgy, hogy most nem alkalmas az idő kölcsön felvételére. Tízből heten (69 százalék) pedig úgy nyilatkozott, hogy soha nem venne fel hitelt. Az alacsony hitelfelvételi kedv háttérében az áll, hogy tíz lakosból négyen (42 százaléka) a hitelkamatok növekedésére, míg további 29 százalék azok változatlanságát várja a következő 12 hónapban.

A megtakarításokkal kapcsolatban a válaszadók 38 százaléka bizonytalan ama kérdés eldöntésében, hogy felhasználja-e a megtakarításait egy korábban tervezett vásárlásra, míg 21 százalék szerint most egyáltalán nem érdemes nagyobb háztartási eszközt vásárolni.
 
Tovább csökkent azok aránya, akik egy lakásvásárláshoz megfelelőnek ítélik a körülményeket, azaz minden második honfitársunk (51 százalék) venne mostanában lakást. A lakosságnak mindössze 39 százaléka (szemben az előző negyedévben mért 52 százalékkal) tartja jó befektetésnek a lakásvásárlást. A lakása eladására viszont mindössze 8 százalék tartja alkalmasnak a jelenlegi időpontot.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez