Keresés a tartalomban:
Életmód

Budapesti Pálinkafesztivál az Erzsébet téren

2013. március 8., MTI
Címkék: pálinka pálinkafesztivál hungarikum év pálinkája
Nyolcadik alkalommal kerül sor a Budapesti Pálinkafesztivál rendezvényeire május 16. és 19. között az Erzsébet téren. Közel négyszáz párlattal, huszonöt kiállítóval és Az Év pálinkájával nyitja meg kapuit a fesztivál a Design Terminál mögötti parkban.
A 2013-as Év pálinkája meggyből készül, a különleges párlat tíz hazai főzde tizenkét prémium meggypálinkájának blendjeként áll össze.
 
A házasított párlatok hagyományát a Budapesti Pálinkafesztivál vezette be, először szilvából, majd barackból készült el az Év pálinkája.
 
A fesztivál zsűrije döntése alapján az idei blendbe Schiszler-, Márton és lányai-, Villányi-, Békési-, Rézangyal-, Gusto-, Hírös-, Csalló-, Harmatrázó- és Újfehértói Fürtös pálinkák kerültek.
 
A kereskedelmi főzdék prémium meggypálinkáinak házasításával létrehozott, blendelt párlatból 1500 darab fél literes, egyedi tervezésű, piros színű palack készül a tavaszi fesztiválra, ahol az Év pálinkáját először kóstolhatja meg a közönség.
 
Mint a szervezők emlékeztetnek, a csonthéjas gyümölcs igazi hungarikumnak számít, amelynek jó néhány változatát Magyarországon nemesítették, például a fürtös- és a cigánymeggyet. A májusi rendezvényen a magyar gyümölcsből készült párlatok mellett ezúttal a meggyes ételkülönlegességek kapják a kiemelt szerepet.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez