Keresés a tartalomban:
Elektronika

Tíz e-mailből hét spam

2012. március 12., MTI
Címkék: e-mail levelezés spam adathalászat kéretlen levelek
Az informatikai biztonsággal foglalkozó Symantec riportja szerint Magyarországon a kéretlen levelek aránya februárban 71,1 százalék volt, míg az Egyesült Államokban 68,9 százalékot, Kanadában 68,5 százalékot, Angliában pedig 68,6 százalékot ért el.
Magyarországon minden tíz e-mailből hét spam, azaz levélszemét, miközben Szaúd-Arábia maradt továbbra is világ legtöbb spammel fertőzött országa, itt a kéretlen levelek aránya 76,2 százalék volt februárban.
 
Világszinten az összesített levélforgalom 68 százaléka bizonyult kéretlennek az év második hónapjában, ami a januári adatokhoz képest 1 százalékos csökkenés. Ez követi azt a trendet, amely szerint 2011 vége óta fokozatosan csökken a globális spam szintje.
 
A felmérés szerint februárban Hollandiát támadták leginkább az adathalászok: minden 152,8 levélből egy adathalász programmal volt fertőzött. Ezzel megelőzte Kanadát, ahol minden 427,9 e-mailből egyet blokkoltak.
 
Az elektronikus levelek útján szétküldött támadások terén februárban Luxemburg vette át a vezető szerepet, mivel földrajzilag náluk volt a legmagasabb a kártékony programokat tartalmazó e-mailek száma: minden 63,9 e-mailből egy tartalmazott vírust. Magyarországon ez az arány 306,2 levélből egy volt.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet
Hozzászólások:
gfischer@t-online.hu - 2012. március 13. 6:59
Ez így pontosan nem igaz, akkor lenne igaz, ha nem lennének spamszürő alkalmazások, de ma már minden valamire való levelezési rendszerben van valamilyen beépített szűrő , ami az illetéktelen levelek zömét nem engedi a nyakunkba szakadni. Vannak ezenfelül ingyenes vagy fizetős alkalmazások, amelyek a maradék karanténba zárását igyekszik biztosítani.
A probléma az, hogy a rabló legtöbbször egy lépéssel előbbre jár mint a pandúr. Szebbnél szebb trükköket találnak ki a hirdetők. A legszebb az és kivédhetetlen, amikor saját magamtól a saját e-mail címemről kapok hirdetést, ajánlom magamnak, hogy látogassam meg ezt vagy azt az oldalt, vagy épen ajánlom magamnak az ismeretlen hölgy bájait - csak a feleségem meg ne lássa !
Mit lehet tenni, tanítani kell a szűrőt a legtöbb alkalmazás rendelkezik olyan résszel amelynek kézzel be lehet mutatni, hogy az adott e-mail nem valós és akkor legközelebb legalább ezt kiszűri. Fischer Gábor az OFE szakértője

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez