Keresés a tartalomban:
Szolgáltatás

6 tipp, amire érdemes figyelni

2012. december 11., K&H Biztosító
Címkék: biztosítás kármegelőzés nyaraló betörés betörésvédelem
A hideg beköszöntével együtt jár, hogy a nyaralók több mint fél évig üresen állhatnak. Ilyenkor érdemes felkészíteni a házat és környezetét, hiszen nem csak a téli zord időjárás, hanem a betörők is problémát jelenthetnek. A K&H Biztosító néhány javaslata a károk megelőzésére.

„A nyaralók tekintetében is kifejezetten fontos egy jól megválasztott lakásbiztosítás. Tapasztalataink szerint az egyik leggyakoribbak a betörésből származó károk, de sokszor találkozunk csőtörésből, vagy a nem megfelelően karbantartott villamoshálózat meghibásodásából adódó problémákkal is, amelyek szintén milliós nagyságrendű károkat is okozhatnak.” – mondta el Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese.

A K&H Biztosító tippjei arra vonatkozóan, hogy mire érdemes figyelni, akár a biztosítási, akár a kármegelőzési szempontból:

• Elemi károk elleni védelem
• Betörés biztosítás
• Vadállatok által okozott károk
• A kert védelme
• Tartsuk rendben a környezetet!
• Zárjuk el a gázt, a vizet, kapcsoljuk le az áramot!


Elemi károk elleni védelem
– bármikor jöhet egy erős őszi vihar, vagy egy kora tavaszi áradás, ami súlyos károkat okozhat. Azonban olyan dologra is érdemes gondolni, hogy egy betört ablakon heteken keresztül beesik az eső. A házat úgy készíthetjük fel az időjárás viszontagságaira, hogy minden évben ellenőrizzük a tetőszerkezet, az ablakok és a szigetelés minőségét, így elkerülhetjük a beázást.

Betörés biztosítás – Szakértők szerint, ha a betörő nem tud bejutni a házba 3 perc alatt, akkor inkább továbbáll. Az üresen hagyott nyaraló a betörők kedvelt célpontja, sajnos nagyon sok ötletük van a betörés végrehajtásának módjára. Amit mi tehetünk - a biztosításkötés mellett -, hogy megfelelő védelmi felszereléssel látjuk el a házat. Alapvető, hogy értékes ingóságokat ne hagyjunk a házban, a ház körüli létrákat, zárjuk el, egyben védjük a nyílászárókat jó minőségű zárakkal, és szereljük fel a házat riasztó készülékkel.

Vadállatok által okozott károk – Ez a veszély leginkább a természet közeli házakat érinti, de a kóbor kutyák is gondot okozhatnak. Semmiképpen se hagyjunk elöl élelmet, vagy nyitva olyan helyeket, amit melegedőnek nézhetnek. A kerítés megerősítése itt is fontos szerepet játszik.

A kert védelme
– Sokszor előfordul, hogy a nyaralók nagy kertjeiben értékes növények, például gyümölcsfák találhatóak, de itt kell figyelmet szentelni például a kerti szerszámok, vagy a medence védelmének is. A fák öreg ágait érdemes levágni, hogy ne a hó törje le, a medencét pedig letakarni, téliesíteni.

Tartsuk rendben a környezetet!
– Amennyiben személyi sérülés vagy rongálás történik, házunk területén vagy közvetlen közelében, azért a ház tulajdonosa a felelős, Őt terheli kártérítési kötelezettség a balesetet szenvedő fél vagy a vagyontárgy tulajdonosa felé. Ősszel még szánjunk egy kis időt a lehullott falevelek eltakarítására, ugyanis esőben kifejezetten csúszóssá válnak, könnyen elcsúszhat rajta, aki elhalad a ház előtt. Hasonló okokból érdemes gondoskodni télen a jeges járdáról vagy a tetőn felgyülemlett hó karbantartásáról.

Zárjuk el a gázt, a vizet, kapcsoljuk le az áramot!
– A gázt mindenképp el kell zárni, ha elhagyjuk a nyaralót, mert csak felesleges veszélyforrást jelent. A víztelenítés elmulasztása által okozott anyagi kár pedig igen magas lehet, ugyanis ha befagynak a csövek, megrepedhetnek, ezért javítani kell a vízrendszert, és ki kell fizetni az elfolyt vizet. Hasonló okokból érdemes megtisztítani a vízelvezetőket, árkokat, ereszeket. Amennyiben riasztó működik a házban, ellenőriztessük az elektromos rendszer állapotát.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez