Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Vizsgálják a dinnyeárusokat

2013. augusztus 8., MTI/SV
Címkék: vizsgálat dinnye Nébih áruházlánc élelmiszerlánc
Mintegy 10 millió forintos bírságot szabtak ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei júliusban a dinnyeellenőrzések során a feltárt szabálytalanságok miatt - közölte Helik Ferenc csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának igazgatója elmondta júliusban a Nébih és a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságainak munkatársai 271 esetben vizsgálódtak a dinnyeértékesítés körül. A szakemberek 308 tonna árut vizsgáltak meg. Az ellenőrzések során 47 esetben találtak kifogásolni valót - főként jelölési hiányosságot -, ez 110 tonna dinnyét jelentett. A kifogásolt mennyiség 14 százalékát kellett megsemmisíteni.
 
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára hozzátette: az idei dinnye ellenőrzések a gyümölcs promóciójának nyitányával együtt kezdődtek meg, és a szezon végéig, előreláthatólag szeptember közepéig tartanak. A vizsgálatok nemcsak a nagybani piacokat, hanem a felvásárló telepeket, az áruházláncokat és az út szélén árusítókat is érintik.



Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez