Keresés a tartalomban:
Jog

Visszaüthet a kalózok elleni harc

Consumers International
Címkék: szerződés pozitív lista fogyasztóvédelem szerzői jog szerzői jogok védelme digitális másolás Consumers International
A Consumers International (CI) idén is elkészítette a szerzői jogok védelméről szóló listáját, amelyben rangsorolja az országokat a szerint, mennyire tekinthető fairnek az adott állam szerzői jogi védelmi rendszere a fogyasztók szemszögéből.
Az idei felmérés során harminc ország adott választ a civil fogyasztóvédelmi szervezet 49 kérdésére a szerzői jogok védelme tekintetében. A CI a fogyasztók szempontjából súlyozta a kérdésekre adott válaszokat, amelyek alapvető témái: a jogok hatálya és időtartama, a felhasználás lehetősége és szabadsága, a megosztás szabadsága, valamint az adminisztráció és a jogszabályok érvényesítése.
 
A CI az idei évben két új kérdéssel bővítette az államok számára készített listát; ezek egyike, hogy az adott államban a könyvtárak felszámítanak-e szerzői jogdíjat a kölcsönzéskor, illetve hogy alkalmaz-e az ország előzetes visszautasítási jogot a szabadalmak kiadási rendjében. Utóbbi azt jelenti, hogy a fogyasztók számos országban előzetesen kérhetik egy-egy szabadalom bejegyzésének elutasítását, ily módon szűrve ki a silány vagy szabadalmaztatásra alkalmatlan tételeket.
 
A szervezet kiválasztott azokat a kérdéseket is, amelyekben a legjobb, illetve a legrosszabb válaszok születtek a megkérdezett államok körében. A pozitív listán szerepel a fogyasztóvédelmi törvény, amely az országok többségében kimondja, hogy a szerzői jogok tulajdonosai nem korlátozhatják a fogyasztók felhasználási jogait, vagyis például nem rejthetnek a felhasználói szerződésbe olyan rendelkezést, amely lehetetlenné teszi a felhasználó számára a biztonsági másolatok készítését.
 
Szintén a jó példák közé került a digitális másolásvédelmi technológiák (DRM) kapcsán kialakult gyakorlat, amely szerint a jogtulajdonosoknak a vásárlás előtt elérhető módon fel kell tüntetniük, ha ilyen védelmet alkalmaznak termékeiken.


A lista első tíz helyezettje

  • Izrael
  • Indonézia
  • India
  • Új-Zéland
  • Egyesült Államok
  • Libanon
  • Kanada
  • Kína
  • Chile
  • Franciaország

A CI a legrosszabb gyakorlatok közé sorolta viszont az EU döntését, amellyel a korábbi ötvenről hetven évre emelte az egyes szerzők jogainak időtartamát. Szintén az év legrosszabb ötletei közé kerültek az internetes kalózkodás megakadályozására alkotott jogszabályok, például az amerikai SOPA és a PIPA, amelyek a kalózkodásban állítólag résztvevő weboldalak lebénítását célozták.
 
Az óriási felháborodást keltő jogszabály-tervezetek a civil jogvédők szerint a webes szabadság végét jelentenék, a CI pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy az ilyen típusú korlátozás megnyitja az utat az autokratikus rezsimek számára az internet cenzúrázásához. A CI az éves felmérést összegezve hangsúlyozza: az államoknak nem szabad megfeledkezniük arról, hogy a radikális megoldási kísérletek sokszor éppen a megvédendő iparágnak okoznak kárt. Erre példa az a malajziai jogszabály, amellyel betiltották a zenei CD-k szabadtéri vásárokon történő értékesítését, ezzel 30 százalékos mínuszt okozva az ország legális zeneiparának bevételeiben.

További részletek:
 
http://a2knetwork.org/sites/default/files/IPWatchlist-2012-ENG.pdf

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez