Keresés a tartalomban:
Autó

Kötelező biztosítás – figyeljünk a fordulónapra!

2012. április 26., biztositasiszemle.hu
Címkék: biztosítás kötelező biztosítás évforduló váltási dátum bónuszbesorolás autó Genertel
Meglepő és elgondolkodtató eredménnyel szolgált a Genertel több ezer autós körében végzett felmérése: az év közben kötött kötelezővel rendelkező autósok harmada még mindig úgy véli, hogy kötelező biztosításának évfordulója december 31-én van. Ez egyrészt magyarázatot ad arra, hogy az évközi szerződők közül arányosan miért váltanak kevesebben, másrészt igazolja, hogy mekkora szerepe van az év végi kampánynak az ügyféltudatosság erősítésében.
„A biztosítók a törvényi előírásnak megfelelően a biztosítási évforduló előtt 50 nappal az évközi időszakban is kiküldik érintett ügyfeleiknek a következő évi díjról szóló tájékoztató levelet, amelyben megadják a szerződés évfordulóját és a bónuszbesorolást is – tájékoztat Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója. – Ez azonban önmagában kevés impulzus arra, hogy tudatosodjon: kizárólag ekkor van lehetőség a váltásra. Akik pedig az évforduló előtt legalább 30 nappal nem mondják fel a korábbi kötelezőjüket, egy évig a korábbi szerződésükben ragadnak.”
 
Jelenleg az autósok közel 20 százalékát érinti az idén az évközi évfordulós váltás (nem számítva az év közben autót váltó, és ennek során új biztosítást kötő további néhány százaléknyi ügyfelet.) Az év végi váltók alig negyedéről beszélünk tehát, akiknek a váltási dátuma ráadásul az év más és más napjaira esik. Mivel év közben nincs koncentrált időpont, nyilvánvaló, hogy ilyenkor a piaci szereplők és a média is jóval kevesebbet foglalkoznak a témával, mint az év végén. Mindez pedig érthetővé teszi azt is, hogy az említett felmérés során az érintett autósok 34 százaléka miért gondolta helytelenül azt, hogy neki is december 31-én van a fordulónapja.

Hogyan ne mulasszuk el a lehetőséget?

Arra azonban, hogy biztosan ne csússzon le senki a szigorú határidőkről, már megszületett a megoldás: immár a lejárat előtt hónapokkal is megköthető a következő időszakra vonatkozó biztosítás. Ehhez ráadásul számos kedvezmény is kapcsolódhat. Az év végi kampányban például több biztosító is adott néhány százaléknyi díjkedvezményt azoknak, akik a kampány időszakában előrehozva kötötték meg új évközi szerződésüket. A Genertel pedig az első – és az idén egyetlen – olyan piaci szereplő, amelyik külön kínál egy adott évközi időszakra tarifakedvezményt: az április-májusi időszakban náluk kötött (akár az év későbbi hónapjairól előre hozott) évfordulós kötelező biztosítások egy havi díját engedi el a társaság.

Év közben sokaknak megéri váltani

Sok szakértő véli úgy, hogy az évek során mélybe zuhant átlagdíjak miatt egyre kevesebb autós szánja rá magát a váltásra. A PSZÁF adatai szerint a 2012 év eleji átlagos állománydíj is 20.598 forint volt.
 
Az idei évtől bevezetett baleseti adó ugyanakkor 30 százalékkal növeli a biztosítás díját, miközben évközi kötelezők díjának átlaga eleve több ezer forinttal magasabb, mint az év végén kötött szerződéseké. Emiatt az évközi váltók zöme még mindig tud legalább 4-5 ezer forintnyi összeget spórolni, főleg akkor, ha időszaki kedvezményt is igénybe vesz.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez