Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Hogyan válasszunk csokoládét - mit nézzünk a címkén?

A kakaó kedvező élettani tulajdonságai – tények és tévhitek

2015. április 2., Kosár összeállítás
Címkék: csokoládé kakaóvaj csokinyuszi csokitojás húsvét
Húsvétkor nagy mennyiségű édességet vásárolunk, a Nielsen piackutató intézet adatai szerint a tavalyi évben majdnem 4 milliárd forintért, 940 tonna szezonális édességet vásároltak a magyarok a húsvéti szezon három hónapja alatt. A legnépszerűbbek az egymással folyamatos versengésben lévő tojás és nyúl figurák. Azonban nem mindegy, hogy valóban csokoládéból van-e a megvásárolt édesség.

7,5 milliós bírság a húsvéti ellenőrzéseken

A március elején indított húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzéseken 7,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatósági ellenőrök. A tavalyi 43 százalékkal szemben az idén az ellenőrzött üzletek 46 százalékában találtak szabálytalanságot – mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára. Kiss Anita, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője szerint idén több boltot ellenőriztek, mint tavaly, de a szabálytalanságok súlya és a bírságok összege csökkent. Főleg húsokat, tojást és a csoki nyuszikat ellenőrizték. A tájékoztatás szerint a legtöbb probléma az ár feltüntetésével volt: például az akciós termékért a pénztárnál a teljes árat kérték. A kettőt fizet, hármat kap akciónál volt példa arra, hogy az összecsomagolt három termék

Akár nyúl, akár tojás, a fontos, hogy valódi kakaó szárazanyag és valódi kakaóvaj legyen benne. (Étcsokoládé minimum 35% Tejcsokoládé minimum 25%, Fehér csokoládé 20% kakaóvaj és 14% tejszárazanyag)
 
A Magyar Élelmiszerkönyv vonatkozó szabályai szerint a csokoládék (vagyis étcsokoládék) kakaótermékekből és cukrokból készülő termékek, míg a tejcsokoládék gyártásához ezeken túlmenően tejet és tejterméket használhatnak fel a gyártók.
 
A csokoládé, illetve tejcsokoládé termékek tehát a kakaóvajon kívül nem tartalmazhatnak más egyéb növényi zsírt, csupán –néhány - az Élelmiszerkönyvben engedélyezett kivételt (például: pálmaolaj, mangó magzsír). Fontos szabály továbbá, hogy ezen zsírok mennyisége is legfeljebb 5% lehet. Abban az esetben viszont, ha a termék a kakaóvajon kívül más egyéb növényi zsírokat is tartalmaz, a „csokoládé”, illetve „tejcsokoládé” megnevezések mellett, kötelező feltüntetni a „kakaóvajhoz adott növényi zsírokat tartalmaz” jelölést - méghozzá jól látható helyen - ott, ahol az összetevők listája is van.

Húsvéti csokoládé figurákat ellenőrzött az NFH

Az NFH Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma 20-féle húsvéti csokoládé figurán végzett vizsgálatokat. A szakemberek azt ellenőrizték, hogy a „csokoládé”, illetve „tejcsokoládé” elnevezésű termékek gyártásához valóban csak kakaóvajat használtak-e fel, illetve a „kakaóvajhoz adott növényi zsírokat tartalmaz” jelöléssel ellátott csokoládé termékek valóban 5% alatti mennyiségben tartalmazzák-e ezen zsírokat.
 
A mintavételezett termékek közül 7-féle csokoládé jelölésén szerepelt a „kakaóvajhoz adott növényi zsírokat tartalmaz” jelölés, míg 13-féle olyan „csokoládé” illetve „tejcsokoládé” termék is vizsgálat alá került, melyek a „kakaóvajhoz adott növényi zsírokat tartalmaz” jelölést nem tartalmazták.
 
A Hatóság Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumának eredménye szerint elmondható, hogy a mintavételezett termékek közül 1-féle termék, a „NICOLE CHOCO® Tejcsokoládé nyúl figura” nem felelt meg a jogszabályi követelményeknek, ugyanis – bár a címkén a „Kakaóvajhoz adott növényi zsírokat tartalmaz” jelölés feltüntetésre került – a kakaóvajon kívüli növényi zsírok mért mennyisége 21% volt a Magyar Élelmiszerkönyvben engedélyezett 5% helyett. A terméken feltüntetett „tejcsokoládé” megnevezés tehát megtévesztő a fogyasztók számára, hiszen ez esetben csak egyéb megnevezéssel lenne forgalmazható a húsvéti finomság (például: kakaós figura).
 
A részletes táblázat itt olvasható: http://www.nfh.hu/node/8060

A kakaó kedvező élettani tulajdonságai – tények és tévhitek

A csokoládéevést nem szabad túlzásba vinni, de napi egy-két kocka nem árthat. Mi több, mára már kiderült, hogy a sok mendemondának, amit a csokoládéról terjesztenek sokszor éppen az ellenkezője igaz.
Túl magas a koffeintartalma?


Nem. Egy fél tábla csokoládé koffeintartalma kb. 6 mg., éppen annyi, mint amennyi egy csésze koffeinmentes kávéban van.

Árt a koleszterin-szintnek?
Nem. A szterainsav, ami a csokoládéban legnagyobb mennyiségben található telített zsírsav neve, kisebb mértékben emeli a koleszterinszintet, mint más telített zsírsavak. Emeli viszont a jó koleszterin, a HDL mértékét.

Üres kalória?
Egyáltalán nem. Magas ásványi anyag tartalma mellett antioxidánsokban is bővelkedik, egy szelet étcsokoládéban ugyanannyi flavonoid van, mint két csésze zöld teában, egy pohár vörösborban, vagy egy tál áfonyában.

Pattanásokat okoz?

Nem. Bár sokan még mindig ezt gondolják, önmagában a csokoládéfogyasztás nem okoz pattanásokat. A pattanások az összességében helytelen étkezési szokások és a stresszes életmód eredményeként a hormonháztartásban bekövetkezett zavarok miatt alakulnak ki.

Hízunk tőle?
Természetesen igen, mint bármitől, ha túl nagy mennyiségben esszük. Egy-egy kocka energiatartalma azonban csupán 20-30 kcal, így gond nélkül beilleszthető, még egy fogyókúrás étrendbe is.

Rontja a fogakat?

A csokoládé sokkal kevésbé rontja a fogakat, mint a cukor. Egy osakai kutatócsoport még azt is bebizonyította, hogy a kakaóbab egyes alkotóelemeinek baktériumölő hatása van. Éppen itt az ideje a csokoládétartalmú fogkrém feltalálásának.

Növeli a stresszt?
Éppen ellenkezőleg. A csokoládé fogyasztása megnyugtat. Egy kísérletben stresszes életmódot folytató embereknek mindennap néhány kocka csokoládét adtak, és két hét után már mérhetően csökkent a stressz hormon szintje a szervezetükben.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez