Keresés a tartalomban:
Pénzügyek

Az EU szerint túl magasak a Mastercard díjai

2015. július 9., FigyelőOnline/SV
Címkék: kártyás fizetés bankkártya Mastercard Európai Bizottság
Az Európai Unió közleménye szerint szerint alapos a gyanú, hogy a Mastercard indokolatlanul magas díjakat számít fel a kártyás fizetések esetében. .Ezek a díjak megkárosítják a fogyasztókat és a kiskereskedőket egyaránt, szögezte le az EU versenyügyi biztosa, Margrethe Vestager.
A Mastercard kártya-társaság közölte, hogy együttműködik az Európai Bizottsággal és formális választ készít az ügyben. Hozzátette, hogy az eljárás egyetlen pillanatában sem feledkeztek meg sem a fogyasztók, sem pedig a kereskedők igényeiről.
 
Az EU vizsgálatának középpontjában az a díj áll, amelyet a kereskedők fizetnek a bankoknak a kártyás fizetési tranzakciók lebonyolításáért.
 
Az EU-tisztviselők megítélése szerint a Mastercard megsérti a gazdasági verseny szabályait azáltal, hogy a kereskedőkkel indokolatlanul magas díjat fizettet a kártya-tranzakciók feldolgozásáért. Úgy látják, ez a gyakorlat az EU tagállamaiban a kiskereskedők költségeinek növekedéséhez vezet, amelyet áthárítanak a fogyasztókra.
 
Az EU által megfogalmazott vádak egy hosszú ideje zajló vizsgálat eredményei.
 
Az EU illetékesei szerint a gazdasági verseny szabályainak megsértéséért legfeljebb a vállalkozás éves árbevétele 10 százalékának megfelelő büntetés szabható ki.
 
Az EU egy külön vizsgálat keretében elemzi a Visa árazási gyakorlatát is.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez