Keresés a tartalomban:
Tudta ezt?

Mindenhova követnek a Facebook reklámok?

2014. október 1., Faludi Linda
Címkék: Facbook reklám profil hirdelés okostelefon
A világ legnagyobb közösségi hálózata útnak indította új reklámozási programját, amelynek segítségével a Facebook partnerei a portálon kívül is megcélozhatják reklámokkal a felhasználókat.
Az Atlas hirdetési platform lényege, hogy a reklámozók rajta keresztül akkor is megtalálhatják a felhasználókat, amikor éppen nem használják a közösségi alkalmazást. A Facebook komoly piaci előnyt szerezhet azzal, hogy alkalmazása számtalan weboldalba beépülve megjelenik. Az úgy nevezett közösségi pluginek segítségével a cég hatékonyan közvetítheti ki a reklámokat a felhasználóknak. A Digital Journal tudósítása szerint a cég máris igyekezett eloszlatni a stratégiával kapcsolatos jogi aggályokat, mondván a hirdetők csak igen korlátozott információs csomagot kaphatnak a felhasználókról, akik így megőrizhetik anonimitásukat.
 
Más kérdés, hogy a cég saját közlése szerint az új hirdetési módszer célja éppen az, hogy az anonim módon működő sütik helyett ezután magát a felhasználót kövesse az általa használt különböző eszközökön át. Vagyis a Facebook az otthoni számítógéptől a táblagépen át az okostelefonig követheti az adott internetező aktivitását a Facebook alkalmazással való interakció alapján. Leegyszerűsítve: azzal, hogy különböző eszközökön újra és újra belépünk a Facebook profilunkra, folyamatosan információkat küldünk a portálnak a viselkedésünkről, ami reklámozási szempontból rendkívül értékes.
 
A Facebook tavaly vásárolta meg az Atlas platformot a Microsofttól és a mostani bejelentés azt mutatja, hogy igyekszik betörni a Google felségterületének számító online hirdetési piacra. Az Atlas egyik első haszonélvezője a szintén a Facebook tulajdonában működő Instagram: a képmegosztó alkalmazás vezetői a segítségével közvetlenül és pontosan mérhetik a hirdetések letöltési arányát. Ami a külső partnereket illeti: a Facebook már bejelentette, hogy cégszintű megállapodást kötött az Omnicom amerikai hirdetési konszernnel a platform használatáról, ennek keretében az Intel és a Pepsi is megkezdi az Atlas használatát.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez