Keresés a tartalomban:
Magyar termék

Kézműves magyar áruk a Nagycsarnokban

2014. április 23., Pr7/BKIK/SV
Címkék: magyar temék békéltető testület kézműves áru magyar áru kereskedelmi kamara
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Kereskedelmi Tagozatának Kiskereskedelem és Vendéglátás Osztálya több éve, évente két alkalommal, tavasszal és ősszel is, megrendezi a „Magyar Napokat” a budapesti Nagycsarnokban. Idén április 16 és 19-e között került sor a magyar kézművesség egyik legrangosabb seregszemléjére. A bemutató és vásár alatt az érdeklődők külön asztalnál ismerkedhettek meg a kamara és a Békéltető Testület munkájával.
A rendezvény fő célkitűzése a magyar kézművesek bemutatkozásának és piacteremtésének elősegítése. Olyan lehetőséget tudnak biztosítani a résztvevő vállalkozásoknak, amely hagyományőrző és idegenforgalmilag is kiemelt rendezvénnyé emeli a „Magyar Napokat”. A BKIK Kézműipari Tagozatának közreműködésével több hazai kézműves kizárólag saját készítésű, magyar árukkal, ill. a készítés bemutatójával várják az érdeklődőket. A hagyományos népi mesterségeken túl (kádár, kosárfonó, nemezelő stb.) a művészi kézművesek is képviseltetik magukat (áttört tojások, üveg míves, fafaragó, stb.).

Az elmúlt évtizedek során hazánkban kialakult egy nemzetközi összehasonlításban is egyedül állónak tekinthető kézműves kultúra. Ennek a kultúrának a megőrzéséhez, újragondolásához, és a társadalom széles körében elterjesztéséhez kíván hozzájárulni ez a rendezvény is. Emellett elősegíti az így keletkezett kulturális értékek tovább örökítését is, hagyományteremtő szándékkal.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez