Keresés a tartalomban:
Kitekintő

Csökkent a kereskedelmi márkák részaránya

2012. szeptember 17., Nielsen
Címkék: kereskedelmi márka saját márka élelmiszer élelmiszer fogyasztás Nielsen
Csökkent a kereskedelmi márkás termékek részaránya 1-1 százalékponttal szupermarketben és a hazai tulajdonban lévő láncokban 23, illetve 16 százalékra, állapítja meg a Nielsen elemzése.
Élelmiszereknél hipermarket csatornában a saját márkák piacrésze 13 százalékról 14-re emelkedett, értéket tekintve, féléves összehasonlításban Az élelmiszer-kiskereskedelem bevétele a láncok saját márkás termékeiből nőtt idén az első félévben, a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. Kereskedelmi márkás élelmiszerekkel a boltok mintegy 165 milliárd forint forgalmat értek el január-júniusban, míg háztartási vegyi áruval és kozmetikummal több mint 26 milliárd forintot.
Élelmiszerre a kiskereskedelem vásárlói által idén az első hat hónapban kiadott minden 100 forintból 25 jutott kereskedelmi márkákra, ami 1-gyel több, mint tavalyelőtt. Az eladott áru mennyiségét tekintve a láncok saját márkáinak piacrésze stabilan 34 százalék, mind az idei, mind a tavalyi első hat hónap során.
Háztartási vegyi árunál és kozmetikumnál csaknem minden ötödik forint (18 százalék) került a boltok pénztáraiba kereskedelmi márkás termékekért az első félévben; eggyel több, mint a tavalyi hasonló időszakban. Mennyiség szempontjából 32 százalékról 36-ra emelkedett a kereskedelmi márkák piaci részesedése, féléves összehasonlításban.
A kereskedelmi márkás árucikkeket csak egy vállalat vagy egyetlen lánc üzletei forgalmazzák. Általában a cég nevével jelzik őket, mint például CBA, Coop, Spar vagy Tesco. Sokszor azonban fantázianevet kapnak a csak egy cégnél kapható saját márkás termékek, például a Sparnál S-budget, a dm-nél Denkmit stb.
„ Az átlagok mögött jelentősen különböznek az arányok. Például a mélyhűtött termékek teljes hazai, értékben mért bolti eladásából a saját márkák 46 százalékot vittek el, az idei első félév során. Viszont csak 21-et a forró ital kategóriából, amely kávét, teát és kakaót foglal magában” – tájékoztat Kocsis Eszter, a Nielsen ügyfélkapcsolati menedzsere. „Az élelmiszerek között legalacsonyabb a saját márkák aránya, alkoholos italoknál 15, valamint édességeknél, 19 százalékkal, szintén értéket tekintve. Ennek megfelelően ezekben a termékcsoportokban legmagasabb a gyártói márkák mutatója; 85, illetve 81 százalék.”
Néhány kategóriában csökkent a kereskedelmi márkák részaránya mind értékben, mind mennyiségben. Ez a gyártói márkák erősödését jelzi, például ásványvíznél, tejfölnél, ostyaszeletnél és cukorkánál.
Vegyi áruk között a saját márkák csökkenő részarányát regisztrálták a piackutatók például toalett papírnál, babatörlőkendőnél, hajformázónál és ablaktisztítónál.
Igen alacsony a kereskedelmi márkák piacrésze például száj-, illetve hajápolási cikkeknél, 7 és 6 százalékkal, érték szempontjából.
A kereskedelmi márkák terjedésének motorja a diszkont. Élelmiszer eladásából a bolttípus bevételének 61 százaléka jutott a láncok saját márkás termékeire, tavaly az első félévben, idén pedig 62 százaléka.
A vásárlási szokásokat feltáró Nielsen-kutatás szerint a megkérdezett magyar fogyasztók 45 százaléka ugyanannyi kereskedelmi márkás terméket szokott venni, mint egy évvel korábban. Kevesebbet, mondja 17 százalék:
További 38 százalék több kereskedelmi márkás terméket vett a legutóbbi időszakban. Nagy részük azért, mert olcsóbb, mint a gyártói márka.

Egyes nagy forgalmú élelmiszer kategóriák – értékben mért - kiskereskedelmi forgalmából a kereskedelmi márkás termékek részaránya, százalékban.


Termékcsoport                     2011. első félév     2012. első félév
Élelmiszerek átlaga 24 25
Húskészítmény 26 27
Sör 13 13
Sajt 28 31
Szénsavas üdítőital 15 15
Kávé 16 19
Ásványvíz 30 29

Forrás: Nielsen, a fogyasztók médiahasználatáról és vásárlásairól információkat, valamint ismereteket szolgáltató, vezető globális vállalat.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez