Keresés a tartalomban:
Kitekintő

Pillantás a radonterápia egyik fellegvárára

2012. szeptember 3., Szalay Attila
Címkék: radonterápia gyógyvíz termálvíz Gastein gyógykezelés
A víz önmagában is kivételes kincs, maga az élet! A gyógyító termálvízről nem is beszélve. Azazhogy mégis: radontartalmának köszönhetően joggal világhírű a Gastein-völgy térsége (Bad Gastein, Bad Hofgastein és Dorfgastein). Már vonattal is könnyen megközelíthető ez a fejedelemi vidék, amely bioételei révén is elismert.
A rómaiak több mint kétezer évvel ezelőtt telepedtek le a Gastein-völgyben, s nagyra értékelték a helyi termálvíz jótékony hatását. A kelták aranyat is bányásztak errefelé. A „Gastein” név első hivatalos említésére egy 1203-ból származó okiratban találkozhatunk. A gyógyforrások a XVI. század óta ismertek úgy igazán. Igaz, a pestisjárvány nem tett jót a térség fejlődésének. Csak III. Ferdinánd Habsburg főhercegnek köszönhetően vált újra kedvelt időtöltéssé az itteni mártózás.
 
A Tauern-vasút XX. század elején történő megépítésével az addig csak ló vontatta járművel megközelíthető gyógyüdülőhely könnyen elérhetővé vált. Gastein az európai politika meghatározó helyszíne lett, a bismarcki időkben pedig a „diplomaták fürdője” volt. Az ide látogató illusztris vendégek, mint például I. Ferenc József császár és felesége, Erzsébet császárné, Bismarck herceg, Grillparzer, Schubert, Schopenhauer és még sokan mások tették a gasteini gyógyfürdőket modern illetve nagyvilági fürdővé.
 
A Gasteiner Heilstolen néven ismert radonterápiás centrum egy bányavájatra utal, ahol immáron hatvan esztendeje zajlik a mind népszerűbb gyógykezelés, naponta ötszáz fős kapacitással. A két és fél kilométeres barlangrendszert úgy képzeljük el, hogy a start után 1340 méterről közel kétezer méterre lehet levonatozni. Végeredményben egy belső fennsíkon alakítottak ki öt megállóhelyet, merthogy a legmélyebb ponton már 42 °C-on száz százalékos a relatív páratartalom.
 
Amúgy itt működik a világ egyetlen gyógykórháza, s az osztrák- és német betegbiztosítási pénztárakkal igencsak „olajozott” az együttműködés. Ám nemcsak a szomszédos országokból érkeznek a gyógyulni vágyók. A bejelentkezéskor egy kérdőívet kell kitöltenünk, amely az egészségi állapotunkra vonatkozik (német vagy angol nyelven), majd az ott dolgozó tucatnyi orvos egyike személyesen hív be rendelőjébe vérnyomásmérésre és szívkontrollra. Csak ezután jöhet a java: a fürdőköpeny beszerzése és a „lejtmenet”…
 
Ahogy egyre beljebb jutunk az Alpok gyomrába, a szauna-hatás is fokozódik a hőmérséklet és páratartalom emelkedésével szinkronban. Az egyes stációkon megállva ki-ki az előírtaknak megfelelő helyen szállhat ki közel egyórányi relaxálásra – mindezt gyertyafényű megvilágításban, fekvőágyakon pihenve, a személyzet felügyelete mellett tehetjük. Visszaérkezés után cirbolyaerdőre néző panorámás pihenőteremben fejeződik be a program, ahol átlagosan fél órákat töltenek el a vendégek.
 
A hegyekben az étkek is nagyszerűek. Az alpesi gazdaságok némelyikében az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a kenyérsütés és sajtkészítés rejtelmeibe. No és itt húzódik a hírneves Gastein túrakerékpár-útvonal északon, amely része az Alpok-Adria kerékpárútnak.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez