Keresés a tartalomban:
Pénzügyek

Egységes közműszámlák

2013. november 12., MTI/SV
Címkék: számla közműszámla közszolgáltatás energiaszolgátlatók
Elfogadta az Országgyűlés az egységes számlaképról szóló törvényjavaslatot, melynek köszönhetően átláthatóbbak lesznek a közüzemi számlák: 2014. január elsejétől a gáz-, a villany-, a távhő-, és a vízszámlákra is egységes tartalmi és formai követelmények vonatkoznak majd.
Az egységes közműszolgáltatói számlaképről szóló törvény által meghatározott tartalmi és formai követelmények a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók és a kéményseprő-ipari közszolgáltatók számláira is érvényesek lesznek majd. A november 8-án benyújtott törvényjavaslat általános indoklása szerint a jelenlegi számlázási rendszer sok esetben bonyolult, az átlagfogyasztó számára érthetetlen.
 
A kedden elfogadott törvény értelmében a számla első oldalán csak a legalapvetőbb információkat kell feltüntetniük a szolgáltatóknak: kiemelve szerepel majd az elszámolási időszak, a fizetendő összeg, valamint a fizetési határidő, de fel kell tüntetni majd azt is, hogy a rezsicsökkentés eredményeképpen az adott elszámolási időszakban, illetve 2013. július elseje óta összesen hány forintot takarított meg a fogyasztó.
 
A szolgáltatók a számla további oldalán szerepeltetik majd a tételes elszámolást, és az egyéb, számlával kapcsolatos információkat. Az egyes ágazatokat külön színek jelölik majd, a vízszámlán például kék, míg a kéményseprési számlán sárga háttérrel lesznek feltüntetve a legfontosabb információk.



Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez