Keresés a tartalomban:
Pénzügyek

Malév-jegyek: mégsem fizetik vissza az árát?

2012. november 21., Turizmus Online
Címkék: MALÉV jegy visszatérítés MUISZ kártalanítás
A nemzetközi légiszállítmányozó szövetség, az IATA levélben értesítette az Európai Utazásszervezők és -Közvetítők Szövetségét, az ECTAA-t, hogy egyelőre mégsem hajlandó magára vállalni a Malév jegyek árának visszatérítésével járó kockázatot, egy zajló bírósági ügy miatt.
Az IATA a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) és az IRIME sürgetésére nyilatkozott a Malév-jegyek visszatérítéséről. Simon András, a MUISZ közlekedési szakterületi felelőse a portálnak elmondta: - a MUISZ és a IATA között hosszas tárgyalásokat követően született meg a megállapodás, amely lehetővé tette volna az utasok kárenyhítését, amellyel kapcsolatban egy harmadik fél most bírósági ügyet indított.- A IATA közlése szerint addig, amíg ebben az ügyben bírósági döntés nem születik, kockázatosnak tartja a Malév-jegyek árának visszatérítését.
 
A MUISZ és az IRIME álláspontja a bíróság felé továbbra is az, hogy a pénzvisszafizetési megállapodást teljesíteni kell, hogy az irodákon keresztül az utasokat legalább részben kártalanítani lehessen, hangsúlyozta Simon András.
 
Mint ismeretes, augusztus végén úgy tűnt, hogy sikerrel járt a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) és az IRIME héthónapos küzdelme: a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) visszajuttatja a nála lévő Malév pénzeket. A MUISZ IATA-val folytatott tárgyalásait az európai szinten is támogatott szakmai egyesülés, az ECTAA is segítette, így született az IATA és a Malév között az a megállapodás, amely lehetővé tette volna, hogy az utazási irodákban vásárolt, de a csőd miatt már fel nem használható repülőjegyek után kártérítést kaphassanak a pórul járt utasok. A visszatérítés közel 200 000 utast érintett volna.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez