Keresés a tartalomban:
Pénzügyek

Telefonadó és társai

2012. május 2., Fischer Gábor
Címkék: telefon mobiltelefon sms vezetékes telefon adó
Ezen a héten várható döntés a telefonadó tervezetéről a helyzetet azonban bonyolítja, hogy a távközlési, a vezetékes és a mobilos szektor sem egységes abban, mi lenne a legjobb megoldás.
Több cég amellett tört lándzsát, hogy előfizető-alapú legyen az adó, míg mások inkább forgalmi-alapút szeretnének. Egy harmadik álláspont szerint mindenki akkor járna jól, ha az adót a havidíjba építenék be.
 
További kérdés az is, hogyan fizetik majd az adót azok a mobilosok, akik előre fizetett, pre paid kártyával telefonálnak és SMS-eznek, illetve mi történik azokkal a flottásokkal és vállalati ügyfelekkel, akik egy előre meghatározott csoporton belül most ingyen, nulla forintért hívhatják egymást.
 
A számítások és a modellek elemzése gőzerővel folyik, hiszen az idő sürget: ahhoz, hogy az új adót a tervek szerint júliustól bevezethessék, hamarosan a parlament elé kell terjesztenie az ezzel kapcsolatos módosító javaslatokat.
 
A kormányzati kommunikáció igyekszik bagatellizálni a kérdést, statisztikai adatokra hivatkozva havi 160 perces átlag-forgalomról beszélnek. Ennek az érvnek több problémás oldala van, egyrészt ez a mutató kizárólag az analóg vezetékes forgalomra vonatkozik és úgy számították ki, hogy az előfizetések számát összehasonlították a teljes perc forgalommal és így megkaptak egy viszonyszámot.
 
Ez magában foglalja a nyugdíjas nénit, akit csak hívnak a rokonai, önmaga nem ,vagy csak ritkán kezdeményez hívást, a vállalatok kimenő forgalmát, azonban nem tartalmazza a mobil hívások átlagát, az internet-alapú hívások adatait, valamint a tarifák szerinti differenciálást.

Az álláspontok közelednek abban, hogy a távközlési cégek nem tudnak ilyen rövid idő alatt nagymértékű informatikai fejlesztéseket végrehajtani ahhoz, hogy percalapú adót fizetessenek meg a felhasználókkal.
 
Mindenesetre a számítások és a modellek elemzése gőzerővel folyik, hiszen az idő sürget: ahhoz, hogy az új adót a tervek szerint júliustól bevezethessék, hamarosan a parlament elé kell terjesztenie az ezzel kapcsolatos módosító javaslatokat.
 
A kormány eredeti elképzelése szerint a kezdeményezett hívások minden megkezdett perce után 2 forint adót kell fizetni, hasonlóan minden SMS és MMS után.
 
Az előzetes számítások szerint a 2 forintos telefonadó az ügyfélkör jelentős része számára kétszámjegyű költségnövekedést eredményezne. Egy ilyen mértékű emelkedés nemcsak a lakossági előfizetők számára lenne hatalmas teher, hanem a magyar vállalatok számára is, hiszen az adó miatt megugró távközlési költség rontaná a vállalatok versenyképességét, s valószínűleg csökkentené a telefonálási kedvet is. Így pedig a távközlési cégek is bevételcsökkenést szenvednének el.
 
A távközlési adóval az idén 30 milliárd, jövőre körülbelül 52 milliárd forinttal akarja növelni a kormány a költségvetés bevételeit. Ennek alapján éves szinten körülbelül 3,5-4 ezer forint, azaz körülbelül havonta 300 forint jut egy felhasználóra. Magyarországon mintegy 11,5 millió mobil előfizetést és 2,9 millió vezetékes vonalat tartanak számon.
 
Sokat cikkeznek az újságok arról, hogy ki lehet kerülni ezt az adót a Skype a Google és egyéb internetes alkalmazások használatával. Ez az okoskodás több oldalról is vitatható.
 
Az egyik fő ellenérv az, hogy az internet elterjedése és a digitális kultúra még nem annyira elterjedt hazánkban, hogy ezt széleskörűen alkalmazhatónak mondhassuk, nem beszélve az életkori, települési sajátosságokról.
 
Az állítás azonban nem is teljesen fedi a valóságot, hiszen ezek a hívások nem ingyenesek, csak ha két azonos alkalmazást használó beszél egymással. Azonban ha például Skype-ról hívunk vezetékes telefont vagy mobilt annak már percdíja díja van. Minden egyes percért 2,1 euro centet kell fizetni.
 
Vannak ugyan kedvezményes előfizetések de természetesen ezek sem ingyenesek, így például egy úgynevezett Korlátlan Európa csomag havi előfizetési díja 5.7 euro + ÁFA , amit előre kell fizetni és az előfizetési idő minimum 3 hónap.
 
A korlátlan meghatározás azonban itt sem jelent teljes szabadságot, mivel havi 10000 percig illetve napi max.6 órán át lehet ezért a tarifáért telefonálni utána már a fent jelzett percdíjat kell fizetni. Ezeket a pénzügyi tranzakciókat természetesen interneten keresztül pl., bankkártyával lehet intézni, bár előreláthatólag ezeket a műveleteket is adó terheli majd.
 
Mint az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szakértője a közeljövőben találkozni fogok a szolgáltatók képviselőivel és megpróbálunk valamilyen mindenki számára elfogadható megoldást találni. A kérdésre tehát visszatérünk, amint ebben a problémakörben többet fogunk tudni.
 
Minden eshetőségre felkészülve a jövő hét folyamán a Kosár Online olvasóinak részletes használati tanácsokat adunk majd a Skype és a Google Talk használatáról.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez