Keresés a tartalomban:
Életmód

Károsak a sport- és energiaitalok

2012. május 5., nol.hu
Címkék: energiaital fog fogzománc fogsérülés károsodás
A General Dentistry című szaklapban nemrég megjelent tanulmány szerint a sport-és energiaitalok fogyasztása riasztó mértékben megnövelte a fogkárosodás gyakoriságát.
Kutatók szerint a nagy savasság kikezdi a fogzománcot, a fog külső, fényes rétegét. "A fiatal felnőttek azért isszák ezeket az italokat, hogy javítsák teljesítményüket és növeljék energiaszintjüket. Úgy vélik, jobb, mint egy üdítőital" - idézi Poonam Jain-t, a Dél-Illinois-i Egyetem oktatóját, a tanulmány vezetőjét a Daily Mail. "A legtöbb embert jóformán sokkolja, hogy ezek az italok valósággal savban fürösztik a fogaikat" - tette hozzá a szakember.
 
A kutatók 13 féle sportital és 9 energiaital savszintjét elemezték. A savtartalom változó volt márkánként, ahogyan az íz is. A sav hatását úgy vizsgálták, hogy fogzománc-mintákat merítettek beléjük: a mesterséges nyállal kevert italokban 15 percig hagyták állni, ezt pedig napi négyszer megismételték.
 
Az italok hatása már az ötödik napon megmutatkozott. Kiderült, a sport-és energiaitalok egyaránt károsak, azonban utóbbi kétszer annyira ártalmas. A fogzománc sérülése pedig visszafordíthatatlan, azonban a nélkül a fog egyre érzékenyebb lesz, és nagyobb valószínűséggel képződnek benne üregek is.
 
Az amerikai tinédzserek 30-50 százaléka fogyaszt energiaitalt, és több, mint 62 százalékuk iszik meg legalább egy sportitalt naponta. A kutatók ezért szeretnék felhívni a figyelmet ezen italok káros hatásaira.
 
Jennifer Bone, a a fogászati akadémia szóvivője elmondta, gyakran keresik fel tinédzserek olyan tünetekkel, melyek a fogzománc károsodásáról tanúskodnak. Többségük nem érti, mi a baj a fogukkal. Kiderült, hogy nem is sejtik, milyen pusztító hatással bírnak az általuk oly kedvelt italok.
 
Forrás: nol.hu

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez