Keresés a tartalomban:
Autó

Rajtra készek a zsebméretű Ferrarik

2013. június 4., Kosár-összeállítás/SZ.Z.A.
Címkék: Shell Ferrari Lego mikro meghajtású motor játék
Magyarország egyike azoknak az országoknak, ahol a világon először érhetőek el az új limitált kiadású, LEGO elemekből összeépíthető, gyűjthető Ferrari modellautók. A kollekció azért is egyedülálló, mert ez az első alkalom a dán játékgyártó történetében, hogy egy ilyen kicsi járművet hajtott kerekekkel láttak el.
A három világmárka összefogásával megálmodott, hat exkluzív, ikonikus Ferrari autót mintázó LEGO modellautó kollekció a Shell és a Ferrari között több mint 60 éve fennálló technikai együttműködést ünnepli.
 
A Shell és a LEGO Csoport több mint 18 hónapot dolgozott a mini-motor kifejlesztésén, amely egyben megtestesíti az egyik üzemanyag fejlesztése során is kiemelten fontos technológiai innovációt és magasabb teljesítményt. „A mikro-meghajtású motor elég erős ahhoz, hogy a zsebméretű autók magas sebességet érjenek el, és bárhol is vagy, készen álljanak a versenyre!” – szolgált útravalóval az olajtársaság.
 
Az egyedülálló kollekció a LEGO legkisebb hátrahúzós motorjával rendelkezik – ez az első alkalom a dán játékgyártó vállalat történetében, hogy egy ilyen kicsi jármű alá hajtott kerekeket adtak. A 30 grammos Ferrarik 300 felhúzást bizton kibírnak, s legalább két métert képesek megtenni.
 
„Ez a kampány tökéletesen visszaadja azt a szenvedélyt, amelyet a Shell és a Ferrari képvisel a teljesítmény és az innováció érdekében folytatott munkája során, miközben megjeleníti a LEGO termékekre jellemző kreativitást és szórakozást. Úgy gondoljuk, hogy ezek a játékok izgalmas jutalmul szolgálnak majd vásárlóinknak, legyenek akár Ferrari, autó-motorsport vagy LEGO rajongók” – mondta Juhász Péter a Shell kiskereskedelmi üzemeltetési igazgatója.

Az autók



További részletek a kampányról itt!

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez