Keresés a tartalomban:
Életmód

Górcső alatt étkezési szokásaink

Fő, hogy az étel hamar elkészüljön

2012. június 8., Gfk Hungária
Címkék: étkezés étkezlési szokásos félkész étel fő étkezések ebéd
A Gfk Hungária legfrissebb elemzése szerint a lakosság többsége rendszeresen étkezik, ám csak tíz százalék figyel arra tudatosan, hogy az étkezés egyben egészséges is legyen. Az étellel szembeni elvárások egyik legfontosabbja, hogy hamar elkészüljön.
Tízből hatan semmi kivetnivalót nem látnak a félkész ételekben, s az élelmiszeripari termékekbe kerülő kémiai anyagok miatti aggódást is túlzónak érzik.
 
A GfK Hungária 2009 után idén újra górcső alá vette a magyarországi étkezési szokásokat. A kutatás kezdetét jelentő 1989-hez képest folyamatosan formálódnak, alakulnak az egészségügyi állapotunkat sokak szerint alapvetően meghatározó étkezési szokások hazánkban is. Minden második honfitársunk napjában háromszor, minden harmadik magyar ember pedig négyszer, vagy annál is többször étkezik saját bevallása szerint. Ezek szerint egyre terjed a köztes étkezések gyakorlata.
 
Jó hír, hogy a felnőttek 71 százaléka – azaz négyből mintegy hárman – úgy nyilatkozott, hogy rendszeresen étkezik; így 29 százalékra tehetők azok aránya, akik „inkább rendszertelenül esznek”. A fő étkezések közül legfontosabbnak továbbra is az ebédet tartja a többség, s 69 százalék minden nap meleget ebédel.

Azok aránya, akik odafigyelnek a testsúlyuk megtartását, illetve az ideális testsúly elérését segítő ételek fogyasztására, 2005-2012



„Az egészséges táplálkozásra mindössze tízből egy magyar felnőtt figyel oda tudatosan” – mondta el Dörnyei Otília, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. „Ez az arány az 1989-2012-es időszakban 10 és 17 százalék között hullámzott: 1992-ben érte el a legmagasabb arányt, s a legutóbbi megkérdezés alkalmával nyilatkoztak legkevesebben (10 százalék) effajta tudatosságról. Legtöbben – minden második megkérdezett – úgy véli, hogy teljesen normálisan étkezik. Azok aránya, akik "azt eszik, ami ízlik nekik” a legfrissebb mérések szerint 34 százalékon áll” – magyarázta a szakember a trendeket.
 
A tényt, miszerint hazánkban is szemmel láthatóan egyre problémásabb a túlsúly kérdése, alátámasztják a testsúlyt növelő élelmiszerekkel kapcsolatosan megnyilvánuló attitűdök. Mindössze tízből egy válaszadó figyel oda arra, hogy olyan ételeket fogyasszon, melyek segítségére vannak testsúlya megtartásában, illetve az ideális testsúly elérésében. A megkérdezettek 28 néha figyel erre oda, 20 százalék ritkán, s 42 százalék soha nem figyel arra, hogy testsúlyára hogyan hat az elfogyasztott étel. Ezzel szemben a válaszok fényében a legfontosabb érvek sorrendben egy étel mellett: hamar elkészüljön, egészséges legyen, ízletes legyen.
 
Így nem meglepő, hogy a legfrissebb információk szerint mindössze tízből mintegy négyen idegenkednek a félkész ételektől (2005-ben és 2007-ben ez az arány még 49 százalék volt), a többség szerint azok nyugodtan fogyaszthatók. Ezzel összhangban 43 százalék tart az élelmiszerekben lévő kémiai anyagoktól, 57 százalék szerint eltúlzottak az ezirányú aggodalmak. A főzést tízből négyen tartják nyűgnek, míg tízből hatan szívesen készítik el saját menüjüket.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez