Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Olcsóbb burgonya, drága tojás

2012. június 14., KSH/Porfolio.hu
Címkék: tojás burgonya KSH mezőgazdaság árak felvásárlási ár termelői árak
Áprilisban az agrártermékek termelőiár-szintje 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 8,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és az állati termékeké 11,1 százalékkal nőtt – közölte a KSH. A legnagyobb áresés a burgonyánál figyelhető meg, míg az étkezési tyúktojás ára továbbra is drasztikus, 63,4 százalékos növekedést mutat.
A gabonafélék ára 2012 negyedik hónapjában 8,2%-kal alacsonyabb volt, mint 2011 azonos időszakában. A búza és a kukorica ára az előző hónaphoz mérten kissé emelkedett, így az előbbi termék ára 55 200 forint, az utóbbié 50 800 forint volt tonnánként.
 
A gyümölcsök árindexe áprilisban 19,9%-kal mérséklődött, bár itt döntő súlya a tárolt almának volt, más hazai termelésű gyümölcsöt nem értékesítettek ebben az időszakban. A gyümölcsökhöz hasonlóan a burgonyából is csak a tavalyi termés volt a piacon, ára felére csökkent az előző év negyedik hónapjához képest. A vágóállatok termelői ára 11,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágómarha ára 12,2%-kal, a vágósertésé 22,5%-kal nőtt 2011 áprilisához képest. Az utóbbi termék ára így is elmaradt a 2011. decemberi csúcstól. A vágóbaromfi ára a vágóállatok átlagáránál sokkal kisebb mértékben, 1,6%-kal emelkedett.



2012 áprilisában az állati termékek ára 10,8%-kal emelkedett. A tej felvásárlási ára az előző hónaphoz mérten kis mértékben csökkent, de így is 3,3%-kal meghaladta az egy évvel ezelőtti árat. Az étkezési tyúktojás ára továbbra is drasztikus, 63,4%-os növekedést mutat. 2012. január-áprilisban a mezőgazdasági termelői árak 2,3%-kal csökkentek.
 
A növények esetében még nem indultak el a betakarítások, de az előző évi termésből még bőven volt raktáron, ezért a tavalyi év január-áprilisához képest, 30%-os volumennövekedés mellett, 8,8%-os árcsökkenés következett be. Az élőállatok és állati termékek ára a tavalyi 15,2%-os növekedés után idén újabb, 13,1%-os emelkedést mutat az előző év azonos időszakához mérten.



Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez