Keresés a tartalomban:
Szolgáltatás

Kiemelt ellenőrzés az energiaszolgáltatóknál

2013. január 7., Szabó Zoltán Attila
Címkék: NFH veszélyes termékek ellenőrzés pozitív llista Pintér István termékbemutató
Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója az MTI kérésére összegezte a 2012-es évet. Véleménye szerint az állami fogyasztóvédelemben az elmúlt esztendő elsősorban a kormány IV-es számú középtávú fogyasztóvédelmi politikájában meghatározott elvek, feladatok mentén zajlott, a fogyasztóvédelmi törvény módosításával, valamint az egységes piacfelügyeleti törvény elfogadásával újabb lépést tettek az eddiginél is magasabb szintű szabályozás felé.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója állítja: a kapcsolódó cselekvési tervben rögzítettek közül a hatóság valamennyi, a szervezetet és az állami szférát érintő feladatot határidőre elvégezte. A főigazgató tájékoztatása szerint az idén a fogyasztóvédelmi jogalkalmazás területén folytatódott az a gyakorlat, amelynek előkészítése már 2010 nyarán elkezdődött, és amelynek lényege, hogy a vállalkozásokra csak akkor rójanak ki anyagi szankciót, ha az első esetben alkalmazott kötelezés vagy figyelmeztetés nem vezetett eredményre.
 
„Mára ennek az új filozófiának az eredményei látszanak, a cégek nem éltek vissza a szigor látszólagos csökkenésével, hanem kialakult az az eredeti elvárásnak megfelelő gyakorlat, amelyben a vállalkozások partnernek tekintik a hatóságot, az ellenőrzésekben pedig megjelent a valódi, szolgáltató jellegű hatósági szerep” – fejtette ki Pintér, aki fontosnak tartja a pozitív lista rendszerének bevezetését is. (A lajstrom a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság weboldalán megtekinthető.)

Jól állunk a veszélyes termékek kiszűrésében

„A honlapon szereplő közel 1800 vállalkozás a példa arra, hogy a jogszabályok tiszteletben tartásával is lehet működő vállalkozói tevékenységet végezni Magyarországon” – figyelmeztetett a főigazgató. A Fogyasztóbarát Tanúsítási Rendszer bevezetésével azokra a cégekre kívánják ráirányítani a figyelmet, amelyek a fogyasztói kultúra és a fogyasztói elégedettség fejlesztése érdekében tettek a jogszabályok betartásán túlmutató lépéseket.
 
„A fogyasztóvédelmi hatóság a hagyományos piacfelügyeleti tevékenység keretében folyamatosan igyekezett kiszűrni a kereskedelemből mindazokat a termékeket, amelyek biztonsági okok miatt nem kerülhetnek a fogyasztók kezébe. Az ezzel kapcsolatos aktivitás a tavalyi évhez képest tovább fejlődött, az Európai Unió veszélyes termékek riasztási rendszerében a magyar hatóság jelenleg az első helyen áll” – értékelt a főigazgató. Pintér jelezte, hogy elindítják a Nemzeti Fogyasztói Termékkosár program harmadik modulját, amely a mindennapok gazdálkodásához nyújt majd segítséget.

Mi történik a termékbemutatókon?

Ezen felül továbbfejlesztik a fogyasztóbarát minősítés és a pozitív lista rendszerét, új lehetőségeket biztosítanak a fogyasztók érdekei mentén tenni akaró cégek számára. A kínai vállalkozásoknak szóló tájékoztató folyamatokat pedig egy felsőoktatási intézménnyel karöltve, akkreditált képzés formájában tervezik kiteljesíteni.
 
A főigazgató szerint 2013 fő feladatai közé tartozik azon területek rendbetétele, ahol továbbra is a legtöbb panasz, probléma van, és ahol az érintett fogyasztói réteg kiszolgáltatottsága a megszokottnál is nagyobb odafigyelést indokol. Ennek megfelelően kiemelt szerepet kap az energiaszolgáltatók gyakorlatának ellenőrzése, a panaszok ugyanis komoly problémákra világítanak rá, olyanokra, ahol a fogyasztó, az ügyfél csekély eséllyel tudja csak érvényesíteni az egyébként jogosnak tűnő igényét. Pintér István ugyancsak eredményeket vár a termékbemutatókkal egybekötött kirándulásokkal kapcsolatos panaszok csökkentése terén.

A pozitív lista itt található:
 
http://www.nfh.hu/magyar/informaciok/letoltheto/pozitiv1/pozitiv2.html

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez