Keresés a tartalomban:
Szolgáltatás

Energiaszolgáltatás – jogellenes kikapcsolások

2013. január 29., NFH
Címkék: energia szolgáltatás gázóra kikapcsolás garanciális szabályok szolgáltató NFH
A vonatkozó törvények szigorú szabályokat fogalmaznak meg az energiaszolgáltatás kikapcsolásának feltételeként, amit ha a szolgáltató megszeg, bírsággal sújtható, a fogyasztó pedig kötbérre tarthat igényt!
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság előtt az elmúlt időszakban számos olyan eljárás folyt, amelynek során megállapítást nyert, hogy a szolgáltató nem a jogszabályok szerint járt el, amikor a fogyasztónál kikapcsolta a szolgáltatást.
 
Az egyik esetben a fogyasztót a gázszolgáltatásból zárták ki ideiglenesen be nem fizetett számlatartozásra hivatkozva. A hatóság az eljárás során megállapította, hogy a szolgáltató a jogszabályban és az üzletszabályzatban előírt garanciális szabályokat sértette meg akkor, amikor a 60 napot meg nem haladó tartozás alapján kezdeményezte a kikapcsolást. A szolgáltató magatartását súlyosította, hogy a fogyasztói panaszban megfogalmazottak jelentős részére érdemi választ sem adott az ügyfélnek.
 
Fontos tudni, hogy a földgáz-szolgáltatás tekintetében a törvény csak akkor teszi lehetővé kikapcsolás kezdeményezését, ha:

A jogellenes kikapcsolás esetén a fogyasztót ért vagyoni hátrány – pl. mert a visszakapcsolási díjat meg kellett fizetni – a hatósági eljárásban is súlyosító körülmény, ugyanakkor a szolgáltatónak kötbérfizetési kötelezettsége is van a fogyasztó felé.
 
Figyelemmel arra, hogy a 60 napot meg nem haladó tartozás miatti kikapcsolás nem egyedi eset, a hatóság a jövőben is szigorú szankciókkal fogja sújtani a jogszabályi rendelkezéseket be nem tartó szolgáltatókat, a fogyasztókat pedig a jogos igények érvényesítésére bíztatja.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez