Keresés a tartalomban:
Életmód

Miskolci Kocsonyafesztivál: mulatság özönvízben

2013. február 25., Kosár információ
Címkék: Miskolc kocsonya kocsonyafesztivál magyar élelmiszer
Bár az ítéletidő okán, az idei Kocsonyafesztivált akár pocsolyafesztiválra is átkeresztelhették volna a szervezők, mégis összességében egy jó hangulatú és a hagyományoknak, a hazai élelmiszereknek kitűnő hírverést jelentő esemény kerekedett ki e hétvégén is. Az Észak-magyarországi régió legrangosabb fesztiváljára mohácsi busók is érkeztek.
Újdonság az idei fesztiválon, hogy figyelemmel arra, hogy országunk ebben a félévben az EU soros elnöke, igyekszünk ízelítőt adni a Kárpát-medence sokszínű kultúrájából. Vendégeink a mohácsi busók, akikkel együttműködési megállapodást kötöttünk, így a jövőben együtt mutatjuk meg a világnak Miskolc és Mohács kulturális értékeit; egy legenda és egy hagyomány összekapcsolása révén – hívta fel a figyelmet az idei legfőbb attrakciókra Rózsa Edit fesztiváligazgató, aki 1999-ben alapította a miskolciak számára oly kedves eseményt.
 
Mindennek az alapja egy híres meskete. A közmondás így szól: „Pislog, mint a miskolci kocsonya", avagy: „pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka”. A szólás elterjedésében nemcsak a szájhagyomány, hanem két emléktárgy is szerepet játszott. Az egyik egy helyi kiadású képeslap. A másik fontos tényező pedig egy miskolci emléktányér volt. A két világháború között több száz, talán több ezer tárgy, és képeslap vitte hírül a kocsonya történetét. Tény, hogy a miskolciaknak régtől fogva kedvelt eledele a kocsonya, s mint ilyet, a sokadalmakon, vásárokon kívül a korcsmákban, vendéglőkben is feltálalták.
 
A kocsonya a XVIII. században a miskolci piacon és vásáron a házi készítésű étkek közé tartozott. Az a későbbi történet, amely megteremtette a legenda alapját, egy évszázaddal későbbre, a XIX. századra datálódik. Lényege, hogy egy borospincébe megdermedni lerakott kocsonyába beleugrott, majd benne is ragadt egy béka. A figyelmetlen pincér így tálalta fel az étket – mint borkorcsolyát – a vendégnek, akik döbbenten, mégis derűsen fogadták az „ajándékot”.
 
A 2013-as seregszemlére három zónát alakítottak ki a szervezők és szinte minden méteren, minden szegleten, utcasarkon történt valami érdemleges, ízlelni- vagy épp mulatni való. A MÁV Nosztalgia Kft külön élményvonatot indított a jeles eseményre. Szépen fogytak a házi sörök, amiképpen a kenyérlángos vagy a pálinka is.
 
A Zöld Sátorban pedig szórakozva lehetett tanulni, okulni. A Zöld Kapcsolat Egyesületnél újra jelentkezhetnek a komposztkeretet igénylő miskolci lakosok, mi több, most magbörzével is várták a kertészkedni vágyókat. Ezen felül Fair Trade teákat és kávékat kóstolhatott a nagyközönség, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány Környezeti Tanácsadó Irodájának pultjánál pediglen ökológiai lábnyomukat számolhatták ki a fesztiválozók. A Miskolci Gombász Egyesület aktivistái is sokat tüsténkedtek, érdekes adalékokkal szolgálva a népszerű, ámde nem veszélytelen csemegével kapcsolatban.

Tekintse meg képgalériánkat!


Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez