Keresés a tartalomban:
Szolgáltatás

15. Magyar Termék Nagydíj: célkeresztben a fogyasztói bizalom

2012. február 29.
Címkék: fogyasztóvédelem Magyar Termék Nagydíj élelmiszer Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság minőség
A kiemelkedő minőség mellett, a fogyasztóknak nyújtott biztonságot és védelmet nyújtó hátteret hangsúlyozták a 15. Magyar Termék Nagydíj pályázatának meghirdetésén. A pályázatok benyújtásának határideje május 19, a versenyben Magyarországon gyártott és forgalmazott termékekkel, szolgáltatásokkal lehet részt venni. A sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy a legtöbb korábbi nagydíjas terméket az élelmiszeripar állította elő.

„A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nem csupán a negatív példákat, a hatóság által elmarasztalt vállalkozásokat és termékeket teszi megismerhetővé, de célja az is, hogy a jó gyakorlatok, a kiemelkedő minőséget előállítani képes gyártók és szolgáltatók bemutatása révén iránymutatással szolgáljon a fogyasztóknak abban, hogy hol és mit érdemes vásárolni, kivel nem jelent kockázatos szerződést kötni.” – mondta Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) Főigazgatója a pályázat meghirdetésének sajtótájékoztatóján. Az NFH is részt vesz a pályázat lebonyolításában, majd az értékelésben és a zsűrizésben.

Esélyegyenlőség és fogyasztóvédelem

A hatalmas áru - és reklámdömpingben csak egy megbízható és hiteles minőségellenőrző rendszer jelenthet iránytűt a fogyasztói tájékozódásban. Ezért a kormány gazdaságpolitikai elképzeléseiben stratégiai szerepet kap az aktív minőségpolitika alkalmazása – hangsúlyozták a pályázat meghirdetői. Az elismerés elsődleges célja, hogy díjazza a kiváló minőségű magyar termékeket és szolgáltatásokat, és elősegítse a minőségtudatos szemlélet, a termékbiztonság, a fogyasztóvédelem általános szintjének emelését a gyártók, a termelők és szolgáltatók pozitív ösztönzésével.
 
„Napjainkban különösen fontos egy megbízható, hiteles minőségellenőrző rendszer, melyben a civilek és az állam egyaránt kiveszi a maga részét… A Magyar Termék Nagydíj ismertsége és a belévetett bizalom nagyban hozzájárult ahhoz, hogy napjainkban a vásárlók többsége tudatosan keresi a hazai árukat és szolgáltatásokat…- tolmácsolta Dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Termék Nagydíj fővédnökének köszöntőjét Dr. Pap Csaba titkárságvezető.
 
Idén a 23 pályázható témakör mellett meghirdették a társadalmi esélyegyenlőség kategóriát is, mellyel, a segítséggel élők esélyegyenlőségére, a társadalmi szolidaritásra kívánják felhívni a figyelmet. Ebben a témakörben azok a termékek és szolgáltatások indulhatnak, melyek a segítséggel élők életminőségének javítását szolgálják. Idei újdonság még a Kárpát-medencéért Nívódíj is, melyet olyan természetes személy kaphat meg, aki évek óta bizonyítottan elkötelezett a határon túli térségek és az anyaország gazdasági kapcsolatainak erősítésében és bővítésében. Másrészről olyan nagydíjas vállalkozás érdemelheti ki a Nívódíjat, amely tevékenysége során kiemelt szerepet vállal a Kárpát-medencei térség gazdasági együttműködésében.

Vezet az élelmiszeripar


A kiírók

A Magyar Termék Nagydíj pályázatot az INDUSTORG–VÉDJEGYIRODA Minőségügyi Kft., a Magyar Export–Import Bank Zrt., a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB), a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a TERC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. valamint a TÜV Rheinland InterCert Kft. írta ki és valósítja meg, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai támogatásával.


„A Magyar Termék Nagydíj szerepe kettős, összekapcsol gyártókat, szolgáltatókat és vásárlókat. Ösztönzi a fejlődést, a fejlesztést, a kiemelt minőségre való törekvést a termék előállítói és a szolgáltatásokat nyújtók körében, miközben a fogyasztó felé a biztonságot, a védelmet nyújtó hátteret testesíti meg. A tanúsító védjeggyel ellátott termékek és szolgáltatások biztosítják a fogyasztót arról, hogy olyan, Magyarországon gyártott és forgalmazott terméket vásárol, vagy hazai szolgáltatást vesz igénybe, melyek minősége ellenőrzött. A pályázat elnyerése szigorú követelményrendszerhez kötött, a díjat elnyert termékek és szolgáltatások megfelelőségének igazolását független, szakértőkből álló zsűri vizsgálja, garantálja és folyamatosan ellenőrzi.” – mondta Kiss Károlyné, a Magyar Termék Nagydíj® Pályázati Iroda Ügyvivő Igazgatója
 
A pályázat első meghirdetése, azaz 1998. óta 284 Nagydíjat ítéltek meg, közel 3.000 nemzetközi színvonalú termék és szolgáltatás számára. A Pályázat eddigi fennállása során a legtöbb Magyar Termék Nagydíjas termék és szolgáltatás az élelmiszeripar (24%) és az építőipar (14%), a kozmetika és háztartási-vegyipar (11%), a gépek, berendezések, felszerelések, járművek (11%) a lakás és irodai berendezések, felszerelések (10%) az informatika (10%) és az ipari berendezések és alkalmazott technikai megoldások (10%) területén született. Pályázók szinte az ország egész területéről érkeztek, a díjazottak 70%-a vidéki, 30%-a pedig budapesti székhellyel rendelkezett.

Speciális tejtermékektől – a hazai fejlesztésű buszig


Tavaly a hazai gyártású kisbusztól - a juhsajt különlegességen át a - bio rovarirtó termékcsaládig számos produktum büszkélkedhetett a Magyar Termék Nagydíjjal.
Az egyik kitüntetett termékcsoport a Naszálytej Zrt. Magic Milk tejtermékei voltak: a laktózmentes tej – tejföl –túró és az elmaradhatatlan Túró Rudi, szintén laktózérzékenyeknek.
Nálunk is egyre több embert érint ez a típusú ételallergia. A Naszálytej - felismerve a magyar tejipar hiányosságait ezen a téren - az elsők között volt, akik itthon elkezdtek gyártani speciális tejtermékeket. „A Magyar Termék Nagydíj elnyerése segített felhívni a figyelmet a laktózérzékenység problémájára, és a laktózérzékenyek speciális fogyasztási igényeire” - mondta el Kuk Titus a Naszálytej Zrt. vezérigazgató helyettese. Elmondása szerint az elismerés nem csupán megerősítette a termék pozícióját, hanem jelentősen nőtt a cég forgalma is.

Díjat kapott a CSM Urbanus Midibus is melyet a békéscsabai Csaba Metál Zrt. gyárt. Nem véletlenül kapta a Szeghalmon gyártott jármű a kitüntetést, ugyanis teljes egészében magyar fejlesztésű. A számos magyar beszállító cég között a szélvédő a soproni Hirschler cég terméke, a padló Graboplast gyártmány, a futómű pedig Rába. A modern felépítésű kisbuszban variálni lehet a belső tereket, és az ülésszámot, alacsonypadlójú kialakítása pedig megkönnyíti a babakocsival, kerekesszékkel történő ki-és beszállást is. Az 55 személyes busz üzemelhet iskolabuszként, vagy akár helyközi autóbuszként is.

A Nívódíjak

A pályázatok elbírálása több fordulóban történik. A zsűri - a szakértői állásfoglalások mellett - figyelembe veszi a kiírási feltételek teljesítését, a hazai és nemzetközi piacokon való versenyképességet, és az áruk, szolgáltatások megfelelőségét. Az értékelésnél górcső alá veszik az energiatakarékosságot, a környezetbarát megoldások alkalmazását a termékben és a gyártás során, vagy a szolgáltatás igénybevétele során a fogyasztónak kínált előnyöket. Hangsúlyos a fogyasztóvédelmi törvény előírásainak teljesítése is. és nem utolsó sorban a szakértők állásfoglalását.
 

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez