Keresés a tartalomban:
Jog

Karácsonyi hatósági ellenőrzések

2012. december 12., NFH
Címkék: NFH.karácsony vásárlás árfeltüntetés csokoládé akció
Már novemberben megkezdődött a karácsonyi bevásárlási szezon, ilyenkor a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság fokozottabb figyelmet fordít az áruházak, piacok ellenőrzésére. Elsősorban az árfeltüntetést, árfelszámítást vizsgálják.
A hatóság munkatársai próbavásárlásokat is végeznek annak érdekében, hogy meggyőződjenek arról,:hogy ugyanazt az árat számítják-e fel a pénztárnál, mint ami a polcokon feltüntettek.
 
Fülöp Zsuzsanna elmondta: az édesipari termékek esetében a tejbevonó massza és a csokoládé közti különbségnek van jelentősége a vizsgálatok szempontjából, évekkel ezelőtt ugyanis problémát jelentett, hogy feltüntették a csokoládé megnevezést olyan terméken is, melyek nem feleltek meg a csokoládé kritériumainak. Ám ez az utóbbi években nem jellemző – tette hozzá.
 
Az akciókkal kapcsolatban a szóvivő azt is mondta: ha bejelentés érkezik egy adott termékkel kapcsolatos akcióról, kikérik a forgalmazótól és az üzlettől a termék ártörténetét, és megvizsgálják, valóban igaz-e a feltüntetett korábbi ár. Amennyiben beigazolódik, hogy nem, akkor megtévesztés miatt eljárás indul és szankcionálásra kerül sor.
 
Az árfeltüntetés mellett a hatóság kiemelt figyelmet fordít a termékbiztonságra is, így vizsgálja többek között a gyerekjátékokat, villamossági termékeket és fényfüzéreket is. Aluljárókban, nem szaküzletben vásárolt árucikk esetében előfordulhat balesetveszélyes termék. A szóvivő felhívta a figyelmet arra, szaküzletben vásároljanak a fogyasztók, ahol ki is lehet próbálni a vásárolt árut, probléma esetén pedig jótállási jeggyel, számlával vissza lehet vinni.
 
Ne csábuljunk el a kedvezőbb árajánlatnak, mert a minőség tekintetében sem kimagaslóak azok az árucikkek, melyeket nem műszaki üzletben vásárolunk.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez