Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Emelkedhetnek a világpiaci élelmiszerárak

2012. augusztus 15., MTI
Címkék: élelmiszerek ár bio üzemanyag élelmiszeripar
Az élelmiszerárak további emelkedésére lehet számítani a világban - mondta Peter Brabeck-Letmathe, a Nestlé felügyelő bizottságának elnöke egy osztrák lapnak. A korábbi cégvezető egyúttal a génmódosított alapanyagok európai engedélyezése mellett érvelt.
A 2008-as után jelenleg is egy újabb élelmiszerár-válság közepén van a világ - jelentette ki Brabeck-Letmathe a Kurier című lap szerdai számában. Előzőleg harminc éven át csökkentek, mígnem 2008-ban akár 300 százalékkal emelkedtek az árak - mondta. Jelenleg ismét emelkednek egyrészt a szárazság, másrészt az élelmiszer-alapanyagok bioüzemanyag-gyártásban való feldolgozása következményeként - hangoztatta. "Már most is a válság közepén vagyunk és világos, hogy továbbra is emelkedő nyersanyag-árakkal kell számolnunk" - mondta a világ vezető élelmiszer-gyártójának felügyelő bizottsági elnöke.
 
A nyersanyagár-emelkedés elsősorban az alapvető élelmiszerek árában jelenik meg, és kevésbé a feldolgozott élelmiszereknél, éppen ezért a legalacsonyabb jövedelműeket érinti a leginkább - tette hozzá.
 
Brabeck-Letmathe szerint a Nestlé eddig jól el tudta hárítani az áremelkedés hatását és 2012-ben sem várható változás. Lehetségesnek tartja azonban, hogy a további áremelkedés 2013-ban már érezteti a hatását.
 
A svájci központú nemzetközi vállalatbirodalom 1997-2005 közötti vezérigazgatója kijelentette, hibás döntésnek tartja, hogy Európában nem engedélyezik a génmódosított alapanyagok élelmiszeripari felhasználását.
 
"Mindmáig a világban egy ember sem halt meg génmódosított mezőgazdasági terméktől. Ha a politikusoknak meggyőződése, hogy a géntechnológia olyan rossz dolog, akkor minden olyan országba szóló repülőjegyet, ahol széles körben elterjedt a géntechnológia használata, figyelmeztetéssel kellene ellátni" - tette hozzá.
 
A Nestlé 1999-ben a fogyasztói tiltakozások hatására megszüntette egy Amerikában már hosszabb ideje forgalmazott termékének németországi forgalmazását. Brabeck-Letmathe ezzel kapcsolatban kijelentette, a Nestlé ma nem árul olyan termékeket Európában, amelyek géntechnológiailag módosított alapanyagot tartalmaznak.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez