Vegyünk két egymástól távoli helyiséget, két egymástól jelentősen különböző feladatot, amelyek közt mégis kísérteties a hasonlóság. Legalábbis a munka minősége, az átgondolatlan fejlesztések okán. Pócspetri katolikus templomát tíz éve újították fel, s noha kitűnő munkát végeztek az építtetők, valami rejtélyes okból az épületen belüli falfelületek elvizesedtek.
 
A problémát keresve-kutatva azonban lassan ráébredt a szakembergárda, hogy a gondot a hő-légfúvó okozza, mely a falra veti a meleget, így erős párolgást eredményez, aminek a vége az, hogy a higroszkópos só koncentrálódik. Kövesi László a Falszárító Kft. szakértője szerint „mindösszesen” annyi történt, hogy a református templom plébánosa olyasvalamire adta az áldását, amely károsnak bizonyult: a fűtési rendszerről van szó.
 
A másik sajátságos eset helyszíne a Belváros. Az V. kerületben, épp a Polgármesteri Hivatal előtt, az Erzsébet téren esett meg, hogy a tavasszal lepakolt, világos díszkövek nyárra már kopottaknak, koszosaknak tűntek. Végül a temérdek sérült kockát kijavították, megtisztították

Mit tettek? Antigraffiti-védelemmel látták el a bevonatot, ami ugyan nem örökre szól, de egy-két évig biztosan állja a sarat, a cipőtalpakat és a bicikligumit. Csak hát felmerül a kérdés: nem lehetett volna megelőzni ezt a kényszerű, utólagos toldozást-foldozást? No persze nem magával az eljárással van baj, hiszen a szilán vegyületek alkalmazása gyakori és célravezető eljárás.
 
Amúgy ilyesféle megoldásokkal éltek nem egy olyan hazai épületben, amely műemlékvédelmi oltalom alatt áll és meghatározó a városkép szempontjából. A Parlament egyes homlokzati elemeire is szórtak antigrafitti-védelmet, amiképp a Margit-hídra, a Gellért szállóra is. Szép számban léteznek külföldi példák is: a párizsi Louvre vagy a blackburn-i városháza szintúgy fontosnak tartotta a megelőzést. Pécsen egy szobor, illetve a Zsolnay Kulturális Negyed „kapott a szórásból”…
 
Létezik megfelelő válasz a korrózióra is. Hídpálya lemezek, pillérek, oszlopok és gerendák, épülethomlokzatok és balkonok, vízépítésű műtárgyak védelmére. Kövesi László feigyelmeztet arra, hogy műemléképületek esetében hihetetlen károkat tud okozni a só és a víz, így szakszerű faldiagnosztikával mindenféle későbbi félreértést megelőzhet az épület tulajdonosa.

A falkárosodást okozó legfőbb tényezőkre a szakember szerint nagy figyelemmel kell lenni, ezek a talaj szennyezettsége, a falazat kapilláris rendszere, a felszívható kapilláris nedvesség várható mértéke. A kipárolgási kényszer felmérése is alapvetően fontos.
 
A szűken vett szakterület szabályozatlan, ezért azonos problémákkal küszködő épületekre még a szakemberek is igen eltérő megoldásokat javasolnak – mutat rá a bizonytalanságokra Kövesi László, aki nem titkolja: kizárólag a falból vett kellőszámú minta laboratóriumi vizsgálatából származó eredmények adnak értékelhető nedvesség- és só eredményt!
 
Vagyis a „kézrátételes” módszerekben, a csodatévők áldásos képességeiben nem bízik. Olykor pedig egyenesen nyomozati munkához hasonlatos egy-egy szakértői vállalás. Erre utalt a pócspetri eset is, de sok példát találhatunk még ebben a tárgyban.
 
A nádasdladányi Nádasdy-kastély sem kerülhette el balsorsát, noha nemrég – legalábbis a laikus szemével nézve – komoly felújítást végeztek az épületegyüttesben. Azonban hiába beszélhetünk körbepincézett, ezáltal – elvben – védettebb „objektumról”, a só ott is megtette hatását; a vészhelyzet elhárítása folyamatban van. Esztergomban, a Kanonok-soron az építtetők marasztalhatóak el. Nem vakolták le ugyanis az összes falfelületet, így – jegyzi meg Kövesi – elérték, hogy napjainkban, hetente két vödör téglaport lehet összeszedni bent.