Keresés a tartalomban:
Szolgáltatás

MÁV: valami Európa

2013. április 22., Szabó Zoltán Attila
Címkék: MÁV-START motorkocsi felújítás fűtési rendszer gyorsvonat
Folytatja a MÁV-START a tavaly elkezdett jármű felújítási programját, amelyet a 2012-es utas-elégedettségi felmérés eredményeit is figyelembe véve indított el. Először az elővárosi kocsik korszerűsítését kezdte el a vasúttársaság, majd a gyorsvonati járművek felújítása indul el.
Épp itt az ideje a nagyjavításnak, elvégre jelen pillanatban az érintett kocsik átlagéletkora: 39-40 év. Ráadásul napi 2600-2700 vonat „serénykedik”, ami „feszített mértékű járműkihasználtságot” von maga után. A jelenlegi felújítások a már elhasználtabb, de várhatóan még évekig igénybe vehető gyorsvonati kocsikat érintik, mind az első-, mind a másodosztályú, illetve mind a termes, mind pedig a fülkés járművek esetében. Megújulnak a belső terek, cserélik a padlóburkolatokat, az ülések az InterCity-kocsiknál megszokott, kopásálló ülésszövetet, a teljes belső tér pedig az új színvilágnak megfelelő festést kap.
 
Az ablakkeretek és az ablakok szigetelését javítják, valamint az üvegeket speciális hővédő fóliával is bevonják, továbbá a fűtési rendszerek légcsatornái is felújításra kerülnek. Az utazási komfortérzet növelését szolgálja a kisasztalok cseréje és a hosszú tükrök beépítése. A rongálások mielőbbi és minél kevesebb költséget felemésztő helyreállítása érdekében a belső falakat és a külső kocsifelületet is antigraffiti réteggel látják el a műhelyekben.
 
A felújított, gyorsvonati kocsikkal a Budapest–Miskolc–Sátoraljaújhely/Nyíregyháza, a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony, a Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonalon, illetve a főváros, Cegléd, Kecskemét és Szeged között közlekedő vonatokban találkozhatnak az utazók. A vasúttársaság tervei alapján 2013-ban és 2014-ben összesen háromszáz járművet újít fel.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez