Keresés a tartalomban:
Jog

Pert vesztett a termékbemutatós cég

2015. április 22., NFH/SV
Címkék: termékbemutató ellállás szerződés.fogyasztó fogyasztóvédelem elállási jog
Hiába léptek érvénybe az elmúlt évben Európa-szerte az egységes fogyasztóvédelmi rendelkezések, nagyon sok panasz érkezik a termékbemutatós cégekre, amelyek tudomást sem vesznek az új előírásokról. Tisztességtelenek és ezért valamennyi fogyasztóval szemben érvénytelenek a Solutem Konference Kft. termékbemutatós cég azon szerződési feltételei, amelyek alapján korlátozta többek közt a fogyasztókat megillető indokolás nélküli elállási jog gyakorlásának lehetőségét – állapította meg a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület által indított közérdekű keresetben a Veszprémi Törvényszék immár jogerősen is.
A fogyasztók ugyanis a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján mind az üzleten kívüli értékesítés (termékbemutatók), mind pedig a távollevők között kötött szerződések esetében bizonyos kivételekkel már tizennégy napon belül gondolhatják meg magukat és visszaléphetnek a szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül. Ez a határidő korábban volt csak nyolc munkanap, azonban még mindig találni olyan vállalkozásokat, amelyek tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmaznak a fogyasztókkal szemben és nem ültették át az új rendelkezéseket, így korlátozva a fogyasztói jogokat. Ilyen cég volt többek közt a Solutem Konference Kft. is.
 
Az említett vállalkozás termékbemutatók szervezésével foglalkozik, azonban eleve téves jogszabályt jelölt meg szerződéseiben, amely egyáltalán nem üzleten kívüli értékesítésre, hanem a távollevők között kötött szerződésekre, így például az internetes vásárlásokra vonatkozott – ráadásul az már nem volt hatályban akkor sem, amikor a feltételek között rá hivatkozott. A bíróság helyt adott azon kereseti kérelmünknek is, amely az indokolás nélküli elállási jog gyakorlásának lehetőségét csupán 8 munkanapon belül biztosító szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítására irányult.
 
Mindezek mellett is a Korm. rendelet 23. § (1) bekezdése szerint, ha a fogyasztó él az indokolás nélküli elállási jogával, akkor a vállalkozásnak legkésőbb az elállásról való tudomásszerződésétől számított tizennégy napon belül vissza kell téríteni a fogyasztó által befizetett teljes összeget.
 
Azonban az érintett cég e tekintetben is tisztességtelenül járt el és jogszabályba ütközően csupán egy hónapon belül vállalta elállás esetén a vételár visszatérítését – és ekkor is nem csupán a vételárat, hanem a teljes kifizetett összeget kell visszaadni a Korm. rendelet szerint.
 
A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület ismét felhívja a fogyasztók figyelmég, hogy szerződéskötés előtt alaposan tájékozódjanak jogaikról, különösen üzleten kívüli értékesítés esetén. A tapasztalatok szerint ugyanis bőven akadnak még hiányosságok a termékbemutatós cégek által alkalmazott általános szerződési feltételek között.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez