Keresés a tartalomban:
Pénzügyek

Devizhahitelek - a hónap végéig megérkezik az elszámolás

2015. április 24., vs.hu/SV
Címkék: foritosítás devizahitel elszámolás tájékoztató levél bank
Március 1-jén kezdődött, és április 30-án zárul a banki elszámoltatás első köre, amelynek során a bankok a devizaalapú fogyasztói kölcsönök szerződőivel számolnak el. A törvény szerint a tájékoztató leveleket legkésőbb április 30-án postára kell adniuk a hitelintézeteknek. Ezt követően a devizahiteles ügyfeleknek a levél átvételétől számított 30 nap áll rendelkezésükre a panaszok jelzésére, a pénzintézetek pedig legkésőbb 15 napon belül kötelesek az elszámolás pénzügyi teljesítésére – jelezte az MTI érdeklődésére Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.
Azok nem fognak most még levelet kapni, akik már korábban forintra váltották a hitelüket, ők augusztus-szeptemberben várhatják az elszámolást. Illetve azoknak sem kell most kiküldeni a levelet, akiknek a bankja pert indított az állammal szemben, hogy bebizonyítsa tisztességét, és ezek a polgári perek március 1-jéig nem zárultak le. A törvény úgy rendelkezik, hogy ebben az esetben a per befejezését követő 60 napon belül kell a bankoknak kiküldeniük az elszámoló levelet.
 
Kovács Levente emlékeztetett, európai szinten is példátlan mértékű a pénzintézeti elszámolási folyamat, amely során a hazai bankok egy évtizedes időszak alatt felépült ügyfélállomány adatait számolják újra, majd küldik ki ennek eredményét, szektorszinten csaknem 2,1 millió levélben. A májusi törlesztőrészletet már az elszámolás utáni időszakra meghatározott új – a korábbinál átlagosan 15-20 százalékkal alacsonyabb – összeg figyelembevételével határozzák meg, tette hozzá.

Miután megkapta az elszámolási levelét, minden devizahitelesnek döntenie kell: olcsó vagy biztonságos forinthitelt válasszon-e. Aki ugyanis nem elégedett a bankjától kapott, forintosított és újraszámított hitel feltételeivel, az választhat kedvezőbb hitelt, vagy olyat is, ahol több évig fixálva van a törlesztő, tanácsolja a BankRáció.hu hitelszakértője. Gergely Péter szerint milliókat spórolhatunk, ha több évre rögzített törlesztőrészletű hitelünk van, és a következő években elszállnak a kamatok.
 
A szakértő úgy véli, sokan nem tudják, hogy az automatikusan forinthitellé konvertált devizahitel kamata a 3 havi bankközi kamatlábhoz, a 3 havi BUBOR-hoz van kötve. Ez annyit jelent, hogy ha a jegybanki alapkamat változni fog, akkor negyedéves késéssel a forinthitelünk törlesztője is átárazódik.
 
A közeljövőben még további kamatcsökkenések várhatóak, ám ha visszatekintünk az elmúlt 10 évre, akkor láthatjuk, hogy kedvezőtlen gazdasági helyzetben drasztikusan megdrágulhat a hitelünk. Általánosságban 1 százalék kamatemelkedés 8 százalékos törlesztőrészlet-növekedést okozhat, így mivel a lakáshitelek átlagos futamideje több mint 10 év, előfordulhat, hogy a most nagyon kedvező törlesztőrészlet pár év múlva akár 20-30 százalékot is emelkedhet.
 
„Amikor megkaptuk az elszámoló levelet, érdemes megnézni, hogy van-e a jelenleginél biztonságosabb ajánlat a piacon. Fontos, hogy ne csak a saját bankunkhoz menjünk be, hanem a többi bank konstrukcióit is hasonlítsuk össze. Ebben nagy segítséget nyújthatnak az internetes hitelkalkulátorok” – tanácsolja Gergely Péter.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez