Keresés a tartalomban:
Elektronika

Hiba az IOS 8 frissítésénél

Folytatódik az Apple pech szériája

2014. szeptember 25., BBC/Faludi Linda
Címkék: Apple IOS 8 frissítés szoftver iPhone6 okostelefon U2
Elnézést kért és visszavonta a szoftverfrissítését az Apple, miután kiderült, hogy az iOS 8 első update-je komoly hibákat okozott a telefonokon.
Az iOS 8.0.1 verzió telepítése több kisebb hibát volt hivatott orvosolni, ehelyett azonban több komoly rendellenességet okozott a telefonokon. Egyes iPhone felhasználók beszámolója szerint a frissítést követően nem tudtak hívást kezdeményezni, illetve fogadni és hibásan működött az ujjlenyomatos azonosító rendszer is - tudósít a BBC. Az Apple visszavonta a javítócsomagot és elnézést kért a hibáért, amely az egy hete forgalmazott iPhone 6 és 6 Plus tulajdonosait érintette. Az amerikai óriáscég ígéretet tett arra, hogy a lehető leghamarabb, várhatóan a következő napokban elérhetővé teszik a javított frissítést.



Az Apple-nek ez már a második nehéz hete az új készülékek bemutatója után: kedden kezdett terjedni a hír, hogy több tulajdonos véletlenül meghajlított a telefonját pusztán azzal, hogy a zsebében hordta. Az ügy részletei egyelőre nem ismertek, az Apple még nem adott tájékoztatást. Reagált viszont a cég másik, kisebb problémára: egyes iPhone tulajdonosok kifogásoltak, hogy az iTunes az engedélyük nélkül töltötte le telefonjukra az új U2 albumot. Az Apple a panaszok hatására készített egy eszközt a kéretlenül elhelyezett album eltávolítására.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez