Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Lejárt, romlott sajtokat használtak fel újra

Itt a lista!

2014. október 21., NÉBIH/SV
Címkék: élelmiszer élelmiszerbiztonság tej selejt sajt
Az országos főállatorvos által elrendelt tejágazati ellenőrzés folytatásaként a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI) négy megyében tartott célellenőrzést az elmúlt időszakban. Az ellenőrzés során megállapították, hogy több autóval terítették Budapesten és környékén a Nógrád megyében engedély nélkül palackozott tejet, egy fővárosi sajtgyártó üzemben pedig bevett gyakorlatnak számított, hogy lejárt alapanyagokat és selejt késztermékeket hőkezeltek és használtak fel újra a gyártás során. A lejárt termékek jelentős része gusztustalan, szennyezett, penészes, rovarokkal belepett volt.
A Bács-Kiskun és Vas megyében található sajtüzemekben csupán apróbb hiányosságokat tapasztaltak az ellenőrök. Bőven akadt azonban dolga a szakembereknek Nógrád megyében, ahol a célellenőrzés eredményeként egy olyan engedély nélkül üzemelő tejpalackozó egység működését tiltották meg, ahonnan naponta 500-1200 liter tejet szállítottak ki. A vizsgálat során több mint 500 liter jelöletlen, nem nyomonkövethető, tartályos és már kipalackozott tejet foglaltak le.
 
Egy fővárosi sajtüzemben a KÜI vizsgálata során kiderült, hogy rendszeresen hőkezelték a lejárt alapanyagokat és selejt termékeket késztermékeik előállításához. Az élelmiszerbiztonsági hatóság eddig 160 tonna ilyen alapanyagnak szánt terméket semmisített meg azonnali hatállyal. A cég készletét zárolták, az üzletekbe kikerült késztermékek visszahívása folyamatban van.
 
Az eljárások folyamatban vannak, előreláthatólag több tízmillió forintos bírság várható a két ügyben.

A jogszabály-ellenesen előállított élelmiszerek


Megnevezés Minőségmegőrzési idő Visszahívás oka
Auchan kördobozos paprikás 140g 2015.04.17 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Auchan kördobozos paprikás 140g 2015.05.07 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Auchan kördobozos téliszalámis 140g 2015.04.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Auchan kördobozos téliszalámis 140g 2015.06.02 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Auchan kördobozos tejszines 140g 2015.04.23 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Auchan kördobozos zöldfűszeres 140g 2015.04.16 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Auchan kördobozos zöldfűszeres 140g 2015.04.30 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping Grillezni való Barbecue ízű 500g 2015.02.22 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos medvehagymás 140g 2015.04.16 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos Mix 4-es 140g 2015.05.04 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos Mix 4-es 140g 2015.06.08 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos Mix 4-es 140g 2015.06.22 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos natúr 140g 2015.05.25 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos natúr 140g 2015.06.10 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos paprikás 140g 2015.06.09 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos paprikás 140g 2015.04.29 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos sonkás 140g 2015.06.02 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos sonkás 140g 2015.06.25 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos téliszalámis 140g 2015.04.14 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos téliszalámis 140g 2015.06.08 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos téliszalámis 140g 2015.06.25 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos tejszínes 200g 2015.04.22 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos zöld fűsz. 140g 2015.01.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping kördobozos zöld fűsz. 140g 2015.05.05 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka ementáli ízű 100g 2015.08.26 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka ementáli ízű 100g 2015.09.09 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka lapkaktózmentes 100g 2015.09.19 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka natúr 100g 2015.09.19 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka natúr 100g 2015.09.22 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka toast 100g 2015.09.19 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka toast 100g 2015.09.22 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka zöldfűszeres 100g 2015.07.09 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping lapka zöldfűszeres 100g 2015.09.17 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tégelyes natúr 125g 2014.12.10 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős kolbászos 100g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős medvehagymás 100g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős medvehagymás 100g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős paprikás 100g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős paprikás 100g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős paprikás 100g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős sonkás 100g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős téliszalámis 100g 2015.01.31 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős tejszínes 100g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős tejszínes 100g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Camping tömlős zöldfűszeres 100g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Champignon blöckchen 100g 2015.07.12 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Champignon blöckchen 100g 2015.07.23 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Coop lapka Tejszínes 100g 2015.08.29 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Coop lapka Toast 100g 2015.08.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Creamy mix 200g 2015.08.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
ERU MIX R.box 140g 2015.07.17 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Falujava lapka snack 100g 2015.09.24 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Falujava lapka snack 100g 2015.09.04 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Falujava lapka szendvics 100g 2015.09.01 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Falujava lapka toast 100g 2015.08.27 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Falujava lapka toast 100g 2015.09.18 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Falujava tömlős sonkás 100g 2015.01.31 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Gasztro lapka állapkati 150g 2015.06.03 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Goldhappchen 200g 2015.09.25 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Hortobágy kocka téliszalámis 200g 2015.03.24 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Hortobágy tömlős magyaros 200g 2015.03.31 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Mackó lapka sandwich 125g 2015.05.09 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Mackó lapka toast 125g 2015.06.18 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Mackó lapka zöldfűszeres 125g 2015.05.10 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Margaréta kördobozos zöld fűsz. 140g 2015.06.04 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Margaréta lapka fitt 125g 2015.08.13 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Margaréta Slices snack 100g 2015.07.30 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Margaréta tömlős snidlinges 100g 2014.12.31 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Margaréta tömlős sonkás 100g 2015.01.31 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Privát csípőspapr. Kördobozos rd. 140g 2015.06.24 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Privát lapka Snack 100g 2015.09.18 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Privát lapka Szendvics 100g 2015.09.18 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Privát lapka toast 100g 2015.08.27 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Privát sonkás kördobozos rd. 140g 2015.06.25 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Privát tejszines kördobozos rd. 140g 2015.06.26 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Privát tömlős sonkás 80g 2015.01.31 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Reál lapka emmentáli 100g 2015.08.29 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Reál lapka natur  100g 2015.09.25 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Reál lapka toast 100g 2015.09.03 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Tomate blöckchen 100g 2015.07.05 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Tuti Tipp kördobozos Csípőspaprikás 140g 2015.06.09 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Tuti Tipp kördobozos Zöldfűszeres 140g 2015.06.26 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Tuti Tipp lapka Edam ízű 150g 2015.07.08 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Tuti Tipp lapka Toast 150g 2015.08.01 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Tuti Tipp tömlős Csípőspaprikás 100g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Tuti Tipp tömlős Csípőspaprikás 100g 2015.02.28 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Vikend kördobozos natúr 140g 2015.04.25 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Vikend kördobozos natúr 200g 2015.03.06 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Vikend kördobozos sonkás 140g 2015.01.09 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Vikend kördobozos sonkás 140g 2015.06.05 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Vikend tömlős natúr 80g 2015.01.31 Lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyag felhasználásával készült.
Margaréta lapka 100g 2015.09.03 Jelölési hibás, mert állati eredetű alapanyagot is tartalmaz. 
Margaréta lapka szendvics 100g 2015.08.07 Jelölési hibás, mert állati eredetű alapanyagot is tartalmaz. 

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez