Keresés a tartalomban:
Jog

Szemléletváltás a fogyasztóvédelemben

Megújult az NFH honlapja

2014. november 14., MTI/SV
Címkék: fogyasztó fogyasztóvédelem NFH
A fogyasztóvédelemben szemléletváltás történik, ezt tükrözi a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) fogyasztóbarát munkája is - hangsúlyozta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a hatóság megújuló honlapját bemutató sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta: a hatósági munkában is célkitűzés, hogy a fogyasztók, a vállalkozások átlátható, követhető, egyszerűen megérhető tájékoztatást kapjanak, egyre kevesebb adminisztratív kötelezettség terhelje őket, a bürokrácialeépítéssel pedig a társaságok a munkájukra koncentrálva hozzájáruljanak a gazdaság fejlesztéshez, a munkahelyteremtéshez.
 
Koszorús László elmondta, hogy a tervek szerint a jövő évi fogyasztóvédelmi ellenőrzési és vizsgálati program 38 területre vonatkozik, egyebek mellett a családokat leginkább érintő területeket öleli fel.
 
Kathi Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság stratégiai kabinetjének vezetője elmondta: a napokban elérhető új honlapon célcsoport - fogyasztó, vállalkozás, sajtó - szerint jelenítik meg az információkat, ezen belül az egyik legfontosabb felület a tudástár, amelyből a vállalkozók és a fogyasztók tájékozódhatnak a rájuk vonatkozó szabályokról, segítve ezzel a jogkövető magatartást. A hatóság ugyanis inkább a megelőzésre és nem a bírságolásra törekszik.
 
Az átláthatóság és az információk gyors elérésének igényével vette kezdetét a honlap fejlesztési projektje, mely eredményeként a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság új honlappal fogadja az oda látogatókat. (www.nfh.hu)



A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kommunikációs tevékenysége az elmúlt időszakban folyamatos fejlesztésen ment keresztül. Az NFH honlapja valódi hírportál jellegű információs bázissá alakult, emellett új, a fogyasztók számára a mindennapok során is hasznosítható információkkal szolgál.
 
A portálon való jobb tájékozódás elősegítése érdekében a hírek, információk tematikus bontásban érhetőek el, attól függően, hogy az érdeklődő fogyasztói -, vállalkozói -, vagy sajtókapcsolati jellegű témában keres választ a kérdéseire.
 
A honlap arculati elemeit a letisztultság jellemzi, fókuszba helyezve az adekvát információk gyors elérését.

Az online felület tartalma folyamatosan frissül, bővül

A megújult honlap létrejöttével vált teljessé a mai kor igényeinek megfelelő hatósági fogyasztóvédelmi online kommunikációs háló, melynek további elemei a 2014 nyara óta működő NFH okostelefon alkalmazás, a hatóság fórum-, facebook és twitter oldala is.
 
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 97 millió forint európai uniós támogatással az idén az Elektronikus Közigazgatási Operatív Programban (EKOP) az online szolgáltatás és az ügyfélkapcsolati rendszer fejlesztését valósítja meg, amelynek része a tavasszal indult okostelefon alkalmazás, a most bemutatott megújult honlap kialakítása, és még az idén az ügyfélszolgálatot és eszköztárát is bővítik - ismertette Kathi Attila.
 
Kérdésre válaszolva Koszorús László elmondta, hogy jövőre a 2007-2013-as uniós forrásokból a fogyasztóvédelem 1,2 milliárd forint értékben erősíti a tudatos fogyasztói magatartást, illetve fejleszti szervezetét.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez