Keresés a tartalomban:
Életmód

Jó tanácsok fesztiválozóknak

2014. július 16., NFH/SV
Címkék: fogyasztó fogyasztóvédelem fesztivál
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és az Európai Fogyasztói Központ Magyarország ebben az évben is fokozott ellenőrzéseket tart annak érdekében, hogy azokon a helyszíneken, ahol nagy számú - főleg fiatal - fogyasztó fordul meg, minél ritkábban forduljon elő, hogy megkárosítják a fogyasztókat. A hatóság munkatársai saját standdal képviseltetik magukat a legjelentősebb rendezvényeken.


A hatóság az ebben az évben is fokozott ellenőrzéseket tart annak érdekében, hogy azokon a helyszíneken, ahol nagy számú - főleg fiatal - fogyasztó fordul meg, lehetőség szerint ne forduljanak elő vásárlói megkárosítások, megtévesztő tájékoztatások, és ami a legfontosabb, biztosítsuk azt, hogy a szórakozni vágyók maguk is birtokában legyenek mindazoknak az információknak, amelyek ismeretében maguk is képesek kiállni az igazukért, az őket ténylegesen megillető jogokért.
 
Fontos, hogy tudjuk, hogyan és miként tájékozódjunk azt megelőzően, hogy meghoztunk volna egy fogyasztói döntést, és ha már kialakult a probléma, jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogyan kezdjünk hozzá a vita tisztázásához és mit tegyünk akkor, amikor úgy látjuk, a velünk szembe állónak esze ágában sincs segíteni abban, hogy a probléma megnyugtatóan rendeződhessen. Ehhez nyújt segítséget a „kalauz”, valamint a hatóság munkatársai, aki saját standdal vannak jelen a legjelentősebb rendezvényeken.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez