Keresés a tartalomban:
Kitekintő

Csalódott a Botox – a nők nem akarnak fiatalabbnak látszani

2014. december 12., Faludi Linda
Címkék: ránc rántalanítás botox kezelés
A Botox ránctalanítót forgalmazó cég kétezer nő bevonásával készített felmérést arról, mit gondolnak a hölgyek az öregedés látható jeleiről. A kutatási eredmények nem segítik a vállalat eladásait, mivel kiderült: a nők többsége nem akar évekkel fiatalabbnak látszani.
Az Allergan felmérése során képeket készített nőkről, majd a fotókat kétféle módon retusálta: az első esetben egy finomabb ráncsimítást végeztek el a fotóprogrammal, a másikban pedig teljesen eltüntették az alanyok arcáról az öregedés minden jelét. A teszt minden egyes résztvevője úgy nyilatkozott: a csak enyhe retusáláson átesett fotókon szereplő nők jobban néznek ki, mint a virtuálisan teljesen ránctalanított alanyok. A résztvevők kétharmada azt mondta, az összes modell jobban nézett ki ráncokkal, 41 százalék pedig a retusált képek láttán megkérdezte, hogy valódiak-e.
 
"Az érdekes az, hogy a mai nők nem akarnak évekkel fiatalabbnak tűnni, csak azt szeretnék, hogy a korukhoz képest jól nézzenek ki" - mondta a Telegraph-nak Honey Lancaster-James pszichológus, miután kielemezte az eredményeket. A Botox gyártója azzal vigasztalhatja magát, hogy a válaszadók 69 százaléka szerint a finom ráncsimításon átesett nők frissebbnek tűntek és véleményük szerint jól néztek ki a korukhoz képest.



Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez