Keresés a tartalomban:
Tudta ezt?

Nőtt a független kisboltok forgalma

Egyre többen fizetünk bankkártyával

2013. szeptember 19., Gfk Hungária/SV
Címkék: bevásárlás hipermarket szupermarket kisbolt Gfk Hungária fogyasztás
A GfK Hungária első féléves kiskereskedelmi trendeket és a háztartások vásárlási szokásait elemző tanulmányának adatai szerint az egyes üzlettípusok vásárlói köre nem zsugorodott tovább 2013 első hat hónapjában, a hipermarketek, a független kisboltok és a hazai láncok újabb vásárlókat is tudtak nyerni. A korábbi évekhez képest jelentős fejlődés figyelhető meg a bankkártyás fizetések arányában.
A 2012-es 1,7 százalékos csökkenést követően a GDP várhatóan fokozatosan stabilizálódik az év vége felé, mi több 2014-ben már kismértékű növekedés várható. Az enyhén kedvező fordulatot a háztartások fogyasztása is tükrözi, illetve az inflációt is figyelembe véve a a háztartások napi fogyasztási cikk vásárlásainak nominális forgalmában bekövetkezett enyhe - alig 2 százalékos - növekedése egyben azt jelenti, hogy mérséklődik a napi fogyasztási cikkek piacán a kiskereskedelmi forgalom volumen alapú csökkenése.
 
A GfK Hungária 2013 júniusáig eltelt időszak piaci mozgásait összegző Kereskedelmi Analízisek tanulmánya azt mutatja, hogy számottevő elmozdulás nem történt a kereskedelmi csatornák piaci részesedését illetően, a hipermarketeket, szupermarketeket és diszkontokat tömörítő modern csatornák őrzik közel 60 százalékos összesített részesedésüket. A diszkontok annak ellenére tartják részesedésüket, hogy egy országos lánc kiesett, ami azt jelenti, hogy a többi lánc átlag feletti forgalomnövekedést tudott elérni az év első hat hónapjában. A hagyományos csatornákat illetően ugyanakkor megfigyelhető egy fontos tendencia, miszerint a független kisboltok erősödtek az előző év azonos időszakához képest és a csatorna mintegy 2 százalékponttal növelte részesedését a napi fogyasztási cikkek forgalmából.
 
„A független kisboltok viszonylag jelentősebb, átlag feletti forgalomnövekedésének hátterében az áll, hogy jelentősen megugrott a független kisboltok vásárlói által egy-egy vásárlás során átlagosan elköltött összeg, azaz az átlagos kosárméret, amely mintegy 10 százalékkal volt magasabb az előző év első félévével összehasonlítva” – mondta el Vella Rita, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. „A nagyobb bevásárlások esetén immár a független kisbolt is lehetséges alternatíva” – tette hozzá a szakember.

Kereskedelmi csatornák részesedése a napi fogyasztási cikkek forgalmából 2010. első félév – 2013. első félév (az adatok százalékban kifejezve)


Üzlet tipusa 2010. I. félév 2011. I. félév 2012. I. félév 2013. I. félév
Hipermarket 26 25 25 25
Szupermarket 18 17 17 17
diszkont 14 16 17 16
Hazai láncok 15 16 16 15
Független kisboltok 13 12 12 14
Egyéb csatornák 14 14 13 13

Az elmúlt időszakok trendjeinek fényében kedvező tendenciaként értékelhető, hogy nem csökkent tovább a csatornák penetrációja, sőt a hipermarketek, a hazai láncok és a független kisboltok némiképp több vásárlót is magukhoz tudtak csábítani. Ugyanakkor a vásárlási gyakoriság a legtöbb csatorna esetében továbbra is csökkenő irányt mutat, azaz egyre kevesebb alkalommal járnak a háztartások vásárolni. Így hiába emelkedik az átlagos kosárméret értéke, a háztartások átlagos napi fogyasztási cikk költése összességében is, és a legtöbb csatorna esetében is stagnált vagy visszaesett.

Fontos kiemelni, hogy a kártyás fizetések terén jelentős a fejlődés üteme az előző évekkel összehasonlítva. Bankkártyával 2013 első félévében a vásárlásaik 26 százalékának ellenértékét egyenlítették ki a háztartások, míg 2008 első félévében ugyanez az arány még mindössze 7 százalék volt. Mivel bankkártyával jellemzően nagyobb értékű vásárlásokért fizetünk, ezért nem meglepő a kereskedelmi csatornák közül a hipermarketekben és a cash&carry üzletekben fizetnek a vásárlók legnagyobb arányban kártyával, mindkét csatorna esetében a forgalom közel fele kártyás fizetéssel egyenlítődik ki. A szupermarketekben és a diszkont csatornában ez az arány mintegy 30 százalékot jelent. Bár már a hagyományos csatornákban is egyre több helyen válik lehetővé a kártyás fizetés, mégis – a kisebb kosárméret eredményeképpen – jelentősen alacsonyabb a plasztikkártyás beszerzések aránya, a független kisboltok esetében alig éri el az 5 százalékot és a hazai láncok esetében is mindössze 11 százalék.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez