Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Halált okozhat az energiaital?!

2012. október 26., Kosár információ
Címkék: energiaital Monster Energy koffein FDA haláleset koffein túladagolás
A FoodBev.com értesülése szerint a Food and Drug Administration (FDA) bejelentette, hogy ezidáig bizonyíthatóan öt ember haláláért felelős a Monster Energy energiaital, amelyért pedig – legalábbis a reklámanyagokban ez áll – olyan hírességek lelkesednek, mint az autósport héroszai közül Michael Schumacher vagy Stéphane Peterhansel, valamint a Tankcsapda zenekar.
Néhány napja robbant a „bomba”: egy amerikai lány, a 14 éves Anais Fournier egy nap alatt két, 0,75 literes kiszerelésű energiaitalt is lehajtott, ami nagyjából annyi koffeint tartalmazott az egyéb teljesítményfokozó anyagok mellett, mint három és félszer annyi Coca-Cola. A lány szüleinek jogásza szerint a halál oka egyértelműen koffein-túladagolás. de a cég tagadja a felelősségét. Egyelőre.
 
A Monster Energy képviselői állítják: a vádak nem állják meg helyüket, mivel nyolcmilliárd doboz eladott italt követően ez az első hasonló haláleset. A termék weboldalán mindazonáltal nyíltan hirdetik, hogy a világ „legvisszataszítóbb” italáról van szó, ami a többi konkurenshez képest kétszer annyi energiát biztosít…
 
Nos, a cég álláspontja akár még meg alakulhat is, figyelve a legújabb fejleményeket. Az FDA konkrét állásfoglalása perdöntő lehet, hisz’ szerintük 480 mg koffeint tartalmazott a gyilkos mennyiségű italféleség, mi több, eddig már öten haltak bele az energiabomba” használatába. Nem mellékesen a boncolási jegyzőkönyvek is világosan fogalmaznak. Igaz, az üdítőitalok az Egyesült Államokban fél literenként legfeljebb 71,5 milligramm koffeint tartalmazhatnak, az energiaitalokon azonban ezt az értéket nem kell feltüntetni, sem pedig betartani.

Az energiaitalokról

Koffein

Számos növényben (kávébabban, tealevélben, csokoládéban, kakaóbabban, kóladióban) megtalálható, világszerte használt természetes pszichostimulálószer. Hamar felszívódik, hatása elfogyasztása után körülbelül 1 órával tetőzik. Az energiaitalok képességfokozó tulajdonságaiért elsősorban ez a vegyület a felelős.
Az első energiaital valószínűleg Skóciából származik, ahol 1901-ben kezdték meg az Irn-Bru (iron brew, vasfőzet) forgalmazását. Az Egyesült Királyság kórházaiban a betegek felépülésének elősegítésére 1929-ben vezették be a Lucozade Energy nevű terméket, melyet roborálószerként még a 1980-as években is forgalmaztak. Japánban az 1960-as évektől árusították a Lipovitan nevű készítményt, illetve Dél-Koreában nem sokkal később a „genki” italokat, melyeket egyértelműen elkülönítettek az üdítőitaloktól (például barna gyógyszeres üvegben vagy csak gyógyszertárakban voltak kaphatók).
 
Az amerikai kontinens üdítőitalóriásai közül a Pepsi Cola dobott először piacra energiaitalt Josta néven 1995-ben. Európában 1994- ben Ausztriában tűnt fel az S. Spitz által gyártott Power Horse, Noha az Egyesült Államokban az üdítőitalóriások (Coca-Cola, Pepsi) és a később megjelent új energiaital-márkák miatt (pl. Rockstar, Monster) a Red Bull 1998-as 70%-os részesedése napjainkra 45% körülire csökkent, a vállalkozás pénzügyi mutatói folyamatosan pozitív értékeket jeleznek.
 
Vannak azonban olyan országok, melyek a Red Bull forgalmazását általában helyi haláleset miatt nem, vagy csak receptre felírva, gyógyszertárakban (például Franciaországban, Dániában, Svédországban, Norvégiában), lehet kapni, az energiaital karrierje a mai napig töretlen.
 
E fogyasztási cikkek eddigi történelmük során számos változáson mentek keresztül, egyvalami azonban változatlan maradt: a kiindulási alapként szolgáló ősi keleti italokban található három alapvető kulcsösszetevő; a taurin nevű aminosav, a koffein és a glükuronolakton nevű szénhidrát.
 
Az energiaitalok fogyasztásának mértéke világszerte nő, tömeges bevezetésük jelentős mértékben átalakította az üdítő- és sportitalpiacot. Az energiaitalok fogyasztói nagyrészt fiatalok.
 
. A vásárlók 65%-a 13 és 55 év közötti, ezen alpopuláció 65%-a férfi. Az arányokból kitűnik, hogy a legnagyobb fogyasztók a fiatal férfiak.
 
Az energiaitalokon feltüntetett figyelmeztetések a terhes nők, kismamák, koffein-érzékeny egyének és gyermekek számára már egyetlen kiszerelés elfogyasztását is egyértelműen tiltják.



Monster energiaital összetétele

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez