Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Kevesebb só, alacsonyabb vérnyomás

2012. május 4., MTI
Címkék: konyhasó magas vérnyomás szélütés konzerv élelmiszeripar
Csökkenne a magas vérnyomással küzdő betegek száma ha az élelmiszeripari vállalatok termékeik konyhasótartalmát átlagosan 10 százalékkal csökkentenék.
Thomas Gaziano, a Harvard Egyetem kutatója és munkatársai 19 nagy ország statisztikai adatait elemezték. Vizsgálták Dél- és Közép-Amerikát, Afrikát, a Közel-Keletet, illetve Indiát, Oroszországot és Kínát. Ez azt jelenti, hogy a világ népességének mintegy felére vonatkozó lélekszámmal foglalkoztak.
 
A számítógépes modellezés tanúsága szerint, ha az élelmiszeripari vállalatok termékeik konyhasótartalmát átlagosan 10 százalékkal csökkentenék, illetve valamennyi ország illetékes hivatala adóval terhelné a sok sót tartalmazó élelmiszerek árát, a szív- és érrendszeri halálozás három százalékkal alacsonyabb volna.
 
Gaziano hangsúlyozta, hogy ez a három százalék hatalmas szám: évente félmillióval kevesebben halnának meg világszerte, illetve az általuk vizsgált államokban negyedmillióval kevesebb lenne a halálozások száma. A nem halálos szélütések, bénulások száma pedig milliókkal csökkenne.
 
A magas vérnyomás okozta szélütés a harmadik a halálozási okok rangsorában, és betegek 12,8 százalékának végzetét jelenti minden esztendőben. Az életben maradó betegek többsége bénulásokkal tovább kínlódik. Ők állandó kezelésre, közülük sokan segítségre és ápolásra szorulnak, amelynek költsége csak az Egyesült Államokban meghaladja a 450 milliárd dollárt.
 
A munkacsoport úgy számolt, hogy az élelmiszeripar vállalatai 10 százalékkal mérsékelhetnék a konzervek, húsipari termékek sótartalmát, a sóadó pedig 40 százalék lehetne, mely sok államban a cigaretta adójának felel meg.
 
A halálozás csökkenése becslések szerint három százalék volna, de az agyi katasztrófák száma öt százalékkal lenne kevesebb.
 
Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szakértői is nagy figyelemmel kísérik a kezdeményezést. Angol és amerikai táplálkozáskutatók kiemelték, hogy a sófogyasztás 10 százalékos csökkentése esetén a népesség sóbevitele még mindig jelentősen meghaladná az egészségesnek tartott határértéket.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez