Keresés a tartalomban:
Jog

Fogyasztók Világnapja – Kennedynek köszönhetjük!

2012. március 14., Szabó Zoltán Attila
Címkék: fogyasztóvédelem fogyasztóvédelmi világnap John F. Kennedy ENSZ Fogyasztóvédelmi Világszervezet Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Március 15-én tartják meg a Fogyasztók Világnapját annak emlékére, hogy John F. Kennedy 1962-ben e napon hirdette ki a négy alapvető fogyasztói jogot. Részletezve: az amerikai elnök a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez való jogokról ejtett szót történelminek tartott nyilatkozatában. A világnapot 1983 óta ünneplik meg világszerte.

Kennedy megváltoztatta a világot. Egyebek mellett a fogyasztói jogok elismertetésével. Az ötven esztendeje általa megfogalmazottaknak köszönhetően, került nemzetközileg elismerésre a kormányok és az ENSZ által az a tény, hogy minden állampolgár fogyasztóként alapvető jogokkal rendelkezik. Az évek folyamán ezeknek a jogoknak száma nyolcra szaporodott, alapját képezve a Fogyasztóvédelmi Világszervezet, Magyarországon pedig a fogyasztóvédelmi szervezetek munkájának.
 
A világnapot a nyolcvanas évek óta egyre több országban megünneplik. A „CI” és tagszervezetei a fogyasztóvédelem fontosságának és a fogyasztói jogok propagálása mellett minden évben egy-egy téma köré szervezik a naphoz kapcsolódó kampányt. Ebben az évben a téma: „A mi pénzünk, a mi jogaink – a pénzügyi szolgáltatások közötti valódi választási lehetőségért.”

Itthon több esemény is kapcsolódik a Fogyasztók Világnapjához. Március 14-én a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége tájékoztatással, fogyasztóvédelmi totóval, és értékes könyvnyereményekkel várja az érdeklődő fogyasztókat 10-16 óráig a debreceni FÓRUM Bevásárlóközpontban. A fogyasztóvédelmi hatóság standját nemcsak a fogyasztók, hanem a vállalkozások is felkereshetik, ahol tájékoztatást kaphatnak a rájuk irányadó jogszabályi követelményekről, a pozitív listára való felkerülés feltételeiről, valamint a Nemzeti Fogyasztói Termékkosárról. A Heves Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége pedig az egri Kormányablakban rendez nyílt napot.

Március 15-én a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége részt vesz a Kiskunhalason megrendezésre kerülő Magyarok Vásárán. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a Fogyasztóvédelmi Világnap alkalmából 2012. március 19-20. között több általános- és középiskolába ellátogat, ahol diákfórum keretében ad betekintést a hatóság munkájába. Március 21-én a Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége és a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „Együtt a fogyasztókért” címmel szervez nyílt napot a Gazdaság Házában.

In memoriam JFK



Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez