Keresés a tartalomban:
Kitekintő

Svájcban még divat a postai csekk

Címkék: Svájc pénz csekk befizetés
Bár úgy gondolhatnánk, Svájcban, a bankvilág központjában már elektronikusan utalják a pénzt az emberek – tévedünk. A derék svájciak százezrei továbbra is sorban állnak a színes csekkekkel a postán, ezzel jelentős jövedelmet biztosítva az intézménynek.

Az ugyanis minden átutalásért 1,75 frankot, kereken 400 forintot számít fel az összeg címzettjének. Miután sokan még az adójukat is postai átutalással fizetik, a csekkek csak tavaly kereken 300 millió frankos bevételt hoztak a svájci postának. Az adóhivatal és a többi állami intézmény próbálja ugyan rávenni ügyfeleit: térjenek át az elektronikus, gyorsabb, díjtalan és biztos átutalásra, de tudatában vannak, hogy idősebb embereknél ezt már nem érhetik el.

Míg az állam nem sokat tehet, a magáncégek viszont lépnek és – áthárítják a postai átutalás költségét ügyfelükre. Elsőként az ország három nagy mobiltelefon-cégének egyike s az egyik nagy hitelkártya-vállalat. A gazdaság érdekképviselete támogatja a kezdeményezést s azt – az egyenlő versenyfeltételekre hivatkozva – általánossá szeretné tenni. Más érintettek tiltakoznak. Különösen a non-profit szervezetek, intézmények, amelyek hiába kérték a postától, kapjanak kedvezményt a jótékony célú átutalások.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez