Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Csak jó minőségű burgonya kerülhet forgalomba

2013. február 15., Kossuth Rádió/Hajnal-táj
Címkék: burgonya szabvány áruház Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Szabályozni fogják a krumpli minőségét, rövidesen nem kerülhet forgalomba az olyan burgonya, amelyik sérült, csírázott, foltos vagy éppen rothadt. Azt is fel kell tüntetni a zsákon, hogy honnan származik a krumpli, ki és hol csomagolta.
A jelenleg kapható és forgalmazott burgonya minősége nem éri el azt a szintet, amit szeretnénk – indokolta a szigorítást Ecsedi István, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal osztályvezetője.
 
Mint fogalmazott: most látták elérkezettnek az időt, hogy a hazai ellenőrzésbe is bevezessék a nemzetközi szabványt. A „háziasszonyok nyelvén” ez azt jelenti, hogy a burgonya akkor felel meg majd a követelményeknek, ha kétszer szabályosan körbehámozva egy teljesen egészséges gumót kapunk – magyarázta. Gyakorlatilag ezt tartalmazza a minimumszabvány, amit szeretnénk, ha betartanának a forgalmazók – tette hozzá.
 
Nemcsak a magyar termelőket szeretné védeni a készülő szabályozás, hanem a piac tisztulását is szeretnék elérni, illetve azt, hogy a vásárlók csak jó minőségű és megbízható árut vásárolhassanak.
 
A csomagoláson fel kell tüntetni a krumpli fajtáját, származási helyét, a forgalmazó nevét és címét, a feliratnak pedig nem szabad leesnie – hangsúlyozta az osztályvezető. Jelenleg az új szabályozás közigazgatási egyeztetése zajlik, legkésőbb három hónap múlva vezetik be – közölte Ecsedi István, hozzáfűzve: addig van idejük felkészülni a forgalmazóknak. Az áruházak egyébként már most is szigorú követelményeket támasztanak a beszállítókkal szemben – jegyezte meg.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez