A KSH nettó kereseti statisztikái pályaválasztás előtt álló fiataloknak és pályamódosításon töprengő felnőtteknek kötelező olvasmány kellene, hogy legyen. De valójában egy állásinterjúra készülő jelöltnek sem árt tudni, hogy a megcélzott állás esetében mi a reális bérplafon, amit még ki lehet alkudni.

A részletek kibontása előtt általánosságban néhány törvényszerűséget érdemes megfogalmaznunk, mely alól természetesen konkrét szituációban van kivétel, de az esetek döntő többségében igaz. Az első tanulság, hogy tanulni érdemes, hisz a szellemi foglalkozásúak (178,5 ezer ft) nettóban közel kétszer annyit keresnek, mint a fizikai dolgozók. (96,7 ezer ft) Ez ugyanakkor arra is rámutat, hogy az egyetemi tandíj mellett kardoskodók érveiben van logika, hisz a felsőfokú végzettség a belépő a magasabb kereseti kategóriákba. A másik hüvelykujj szabály, hogy a versenyszféra (140,2 ezer ft) többnyire jobban fizet, mint a költségvetési szektor (131,7 ezer ft), de az igazán nagy anyagi áldozatot a nonprofit szervezeteknél (123,8 ezer Ft) dolgozó mintegy 100 ezer munkavállalónak kell meghoznia. Gondoljunk csak bele, a két véglet között mutatkozó kereseti különbség éves viszonylatban csaknem 200 ezer forint! Ha lehet ágazati szinten még nagyobb a szakadék. Míg a mezőgazdaságban dolgozók átlagosan 97,2 ezer forintot vihetnek haza havonta, az iparban jellemzően a nemzetgazdasági átlagnak megfelelő 137,7 ezer forint lapul a borítékban. De micsoda szórással! Míg a kínai import árversenyét még az adható legalacsonyabb bérszínvonal mellett sem bíró textiliparban mindössze nettó 85,8 ezer forint bér jut csak egy dolgozóra, a kokszgyártásban és kőolajfeldolgozásban tevékenykedő kevesek több mint háromszoros pénzből (288,5 ezer ft) gazdálkodhatnak. Hasonló, bár ennél azért kisebb törésvonalak a közszférában dolgozók között is kitapinthatóak. Míg a közigazgatásban, védelemben dolgozók 157 ezer forintos átlagos nettó bért kapnak, addig a humán egészségügyben, szociális ellátásban foglalkoztatott 212 ezer embernek 107,5 forintból kell havonta kijönnie, úgy, hogy a fizikai állomány mindössze 80 ezer forintot kap kézhez, de az orvosokat magában foglaló szellemi foglalkozásúak bére is alatta marad a nemzetgazdasági átlagnak. Ebben az összefüggésben érthetőbbé válik a Magyarországot évente elhagyó több ezer egészségügyi dolgozó döntése, bár a társadalom egészének ebből fakadó egyre súlyosabb problémája ettől még nem oldódik meg. A közel negyedmillió tanár esetében hasonló, de mégis más a helyzet. Felsőfokú végzettségük ellenére az átlagbér esetükben sem éri el a nemzetgazdasági átlagot, nekik ugyanakkor csak elvi lehetőségük van arra, hogy szakmájukon belül külföldön próbálkozzanak.

A kereseti toplista élén, mint évek óta mindig most is a pénzügyi, biztosítási területen dolgozók állnak. Nettó keresetük (287 ezer forint) több mint kétszerese a hazai átlagnak. A másik klasszikus sláger szakma az info – kommunikációs szolgáltatás, az itt dolgozók átlagosan közel negyedmillió forintot apríthatnak a tejbe havonta. Kétszáz ezer forint feletti keresetnek még a már említett kokszgyártásban tevékenykedők örülhetnek, illetve a gyógyszergyártás (220 ezer ft), valamint a villamos energia, gáz-, gőz, légkondícionálás területén egzisztenciát teremtő pár tízezer ember.

A már említett mezőgazdasági ágazatban és textiliparban dolgozók mellett a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás munkavállalói érik el a legkisebb valószínűséggel a nettó 100 ezer forintos fizetési szintet. Igaz, ágazati becslések szerint ebben a szektorban kiemelkedő a szürke pénzek aránya, de ettől még a várható nyugdíjukat a bejelentett bér után fogják megkapni. Akár csak a statisztikában nevesített 35 ágazat több, mint hatvan százaléka, melynek átlagos bérszínvonala alatta marad a nemzetgazdasági átlagnak.