Fizessen elő magazinunkra
vagy kérje
ingyenes
mintaszámunkat!
újságárusoknál 290 Ft
előfizetőknek 261 Ft
Csúcson a cégbedőlések
A mai napon indították el idei tízezredik felszámolásukat a cégbíróságok – írja a Világgazdaság az Opten Kft. gyorsjelentésre hivatkozva.
Több mint 10 000 cég felszámolását indították el a cégbíróságok máig, július 23-ig. Tavaly a szomorú rekordot szeptember 9-én döntötték meg a hatóságok.
Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója szerint az építőiparon látszik a legjobban, hogy sok cégvezető az utolsó pillanatig reménykedik valamiben, és ennek az sem mond ellent, hogy emelkedik a felszámolások száma is. „Szomorú azt látni, hogy az építési főszezon kellős közepén megy tönkre a legtöbb építőipari vállalkozás, ez arra utal, hogy a reménytelen likviditási helyzetbe került cégek nem tudnak már hitelt, vagy előleget szerezni ahhoz, hogy az amúgy is alacsony megrendelés állományból nekik is jusson egy kicsi”- idézi a cikk igazgatót.
Az Opten szerint más ágazatokra is igaz lehet, hogy a megromlott likviditási helyzetből nehéz a visszatérés, a bajba került cégeket a megrendelők is kerülik, ezért a válság második szakaszára még inkább igaz lehet, hogy korábban jól működő cégek kerülnek nehéz helyzetbe. „Feltehetőleg ez a folyamat tartja növekedési pályán a bedőléseket” – véli az igazgató.
VG Online
Olvassa a Kosár magazint és annak online változatát kedvezményesen. A regisztrációhoz klikk ide
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Értesítjük újdonságainkról.
- Kosár Magazin, Minden jog fenntartva




