Fizessen elő magazinunkra
vagy kérje
ingyenes
mintaszámunkat!
újságárusoknál 290 Ft
előfizetőknek 261 Ft
Hogyan válasszunk balatoni strandot?
A Balatoni Turisztikai Szolgálat által működtetett honlap a Balatontipp.hu, 2008-ban indította el strandosztályozását, melyben - a vízminőségtől - a büfékig -, a balatoni strandokat értékelhetik a látogatók. A strandok a múlt héten kaptak bizonyítványt, melyben a résztvevők erős "jóra" értékelték a balatoni fürdőhelyeket.
Idén majd’ háromezren értékeltek a honlapon, a szempontrendszert pedig a látogatók javaslatai által állították össze.
A szavazás az iskolai jegyek mintájára történik, vagyis az 1-es elégtelen, a 2-es elégséges, a 3-as közepes, a 4-es jó, az 5-ös kiváló. Ha valaki ugyanarra a strandra többször szavazna, a rendszer az IP cím alapján törli az osztályozásból – tudhatjuk meg az oldalon.
A megfelelő számú értékelést kapott 37 strand osztályzata alapján 4,3-es balatoni átlag született, ami egy tizeddel jobb a két évvel korábbi eredménynél. Idén Gyenesdiás, Balatonszárszó, és Balatonfüred végzett az első három helyen.
Az osztályozó közönség szavazhat a víz és a partrész állapotára, a vízminőségre, a játéklehetőségekre és összességében az ár-érték arányra. Az idei osztályozásba új szempontként bevették a parkolási lehetőséget is.
"A legtöbb kifogás a vízminőséggel, a parkolással és a wc-k állapotával van – utóbbiakkal azért, mert az üzemeltetők nem mindig tudnak felkészülni a hőség miatti csúcsokra" – mondta el Győrffy Árpád a Balatoni Turisztikai Szolgálat Bt. ügyvezetője.
A "tantárgyak" közül most is a part állapota, gondozottsága nyerte el a legjobb, 4,6-es osztályzatot. Az úszási lehetőség, a gyermekjátékok, sportolási lehetőségek kínálata, a vendéglátás választéka és a személyzet hozzáállása egyaránt 4,4-es jegyet kapott.
Milyen a jó strand?
Szigorú jogszabályok határozzák meg azt, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie egy strandnak. Létezik egy állami elismerés - a Kékhullám zászló embléma -, mely a kiváló balatoni strandoknak jár. "Ennél az állami szempontrendszernél általában nem veszik figyelembe például a víz minőségét, melynek alapvetőnek kellene lennie egy strand értékelésénél. Kicsit formálisan zavarják le ezt az állami osztályozást" – mondta el a turisztikai szakember.
Mint tőle megtudtuk az ő szempontjaik szerint strandnak tekintik azt a fürdőhelyet, ami fürdőterülettel rendelkezik, van a partján illemhely, és büfé. Így a szabadstrandok is indulhatnak az osztályozásban, ezeket az értékelő táblázatban zölddel jelölik.
"Mindenképpen a strandot használóknak, a közönségnek kell minősítenie, ez adja a legjobb osztályozást" – mondja Győrffy Árpád. A balatontipp.hu értékelésében fontos az, hogy a szavazók nem összehasonlítják a strandokat, hanem az alapján szavaznak, amit elvárnak egy helytől.
A jövő héten indul az új szavazás, melyhez bárki csatlakozhat, aki elégedett egy fürdőhely szolgáltatásával, vagy szeretne jó minősítést adni kedvenc balatoni strandjának.
Kosár
Olvassa a Kosár magazint és annak online változatát kedvezményesen. A regisztrációhoz klikk ide
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Értesítjük újdonságainkról.
- Kosár Magazin, Minden jog fenntartva




