Megkékült Mozzarellák

A Németországban gyártott, elszíneződött sajtból Magyarországra is kerülhetett – közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal honlapján.

A közlemény szerint az elmúlt időszakban más országokban több fogyasztó jelezte, hogy a német Milchwerk Jäger GmbH által gyártott tejfehér Mozzarella sajt - csomagolásának felbontása után, a levegővel érintkezve - kékes árnyalatot ölt. Eddigi vizsgálatok szerint ennek hátterében a termék Pseudomonas baktérium szennyezettsége állhat.

A Pseudomonasok a környezetben elterjedt mikrobák, élelmiszerek romlásában szerepet játszanak. Az élelmiszer romlására utalhat elszíneződése, megszokottól eltérő szaga. A termék fogyasztásával összefüggésben megbetegedésről eddig nem érkezett bejelentés.

A német gyártó szerint a termékhiba a 121-145-el kezdődő gyártási tételszámú Mozzarella sajtokat érinti, ezek visszahívását el is rendelte. Ezen tételszámú termékek minőség-megőrzési ideje időközben lejárt.
Hazai fogyasztóktól vagy forgalmazóktól eddig nem érkezett arra vonatkozó bejelentés, hogy ilyen kifogásolt terméket találtak volna. A MÉBiH azonban arra kéri a hazai fogyasztókat, ha vásároltak a sajtból és még rendelkeznek a kifogásolt termékkel, azt ne fogyasszák el.
Az ügy hazai vonatkozásait a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vizsgálja.

MTI

Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Előfizetés

Olvassa a Kosár magazint és annak online változatát kedvezményesen. A regisztrációhoz klikk ide

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesítjük újdonságainkról.

Név:

E-mail cím:

Efk_banner120x240ver3