A vásárlás akcióvadászattá vált

A globális válság hatására a háztartások kezdetben a ruházkodáson és az utazáson igyekeztek spórolni, 2009-ben viszont már az élelmiszer és a háztartási vegyi áruk mennyiségi vásárlásai is csökkentek – derül ki a GfK Hungária kutatásainak legfrissebb adataiból. A háztartások több mint fele ma már ritkábban jár „nagybevásárolni”, alkalmanként pedig kevesebb terméket vásárol.

Vásárlásaink során egyre inkább előtérbe kerülnek az akciók, 2009-ben a promóciók keretében megvásárolt termékek aránya növekedett a hazai napi fogyasztási cikk piacon. A vásárlók megváltozott viselkedésének következménye az is, hogy egyre több időt töltünk otthon, és nem fizetünk olyan szolgáltatásokért, amelyeket magunk is el tudunk végezni.

Míg a válság első félévében a GfK Hungária Piackutató  Intézet eredményei szerint a ruházkodáson és az utazáson spóroltunk, a 2009-es évben viszont már az élelmiszer és a háztartási vegyi áruk mennyiségi vásárlásai is csökkentek. Honfitársaink közel felének már az élelmiszer vásárláson is jelentősen spórolni kell. A lakosság másik fele azonban ahol tud, igyekszik megtakarítani, az élelmiszeren viszont nem spórol.

A magyarországi háztartások több mint fele ma már ritkábban megy el „nagybevásárolni”, mint korábban. Emellett az átlagos bevásárló kosara is kisebb lett a válság kitörése óta, azaz a lakosság több mint feléről elmondható, hogy alkalmanként kevesebb terméket vásárol. A jól bevált házi praktikákat is egyre többen alkalmazzák, így igyekeznek csökkenteni az élelmiszerekre és vegyi árukra költött összegeket -áll a Gfk Hungária sajtóközleményében.

Változó vásárlási szokások

A beszűkült anyagi lehetőségek miatt a háztartások többségének változtatnia kellett korábbi szokásain. A kialakult helyzethez való alkalmazkodást mutatja az egyes élelmiszer kategóriák vásárlásainak növekedése is. Az ecetet például az ízesítés mellett egyre többen használják tisztítási céllal is, az otthoni sütés-főzés keretében pedig a sütőpor segítségével igyekeznek sokan az étkezésekre kiadott összegeket csökkenteni.

A vásárlók megváltozott viselkedésének következménye az is, hogy egyre több időt töltünk otthon, az otthonunk zárt világában keressük a biztonságot, saját magunk állítunk elő bizonyos dolgokat, és nem fizetünk olyan szolgáltatásokért, amelyeket magunk is el tudunk végezni.

„Az elmúlt másfél évben a vásárlási szokások is átalakultak. 2009 első félévében a vásárlók kevesebbet vásároltak a napi fogyasztási cikkekből. Ezzel szemben 2009 második félévében a megvásárolt mennyiség még tovább csökkent és emellett már az olcsóbb termékeket kezdtük el keresni” – mondta Dörnyei Otília, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.

Fontosabbak az akciók

A kereskedelmi láncok akciós újságait a háztartások harmada gyakrabban figyelte 2009-ban, mint 2008-ban. Erre az igényre a láncok válaszoltak is, hiszen a hirdetések – a péksütemény, a növényi zsírok, az olajok, a zöldség, a gyümölcsök és a tejtermékek hirdetései – száma is növekedett ez idő alatt. „A gazdaságosság tehát egyre több vásárló számára válik fontos tényezővé a bevásárlások kapcsán, de mint azt hazai és nemzetközi példák is mutatják, a megfelelő – alacsony, közepes és magas árfekvésű – választékra továbbra is igény van” – tette hozzá Dörnyei Otília.

Gfk Hungária

Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Előfizetés

Olvassa a Kosár magazint és annak online változatát kedvezményesen. A regisztrációhoz klikk ide

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesítjük újdonságainkról.

Név:

E-mail cím:

Efk_banner120x240ver3