Filozófusokkal a sófogyasztás csökkentéséért

Szerte a világon népbetegségnek számít a magas vérnyomás, a szív és érrendszeri megbetegedés, melyek következtében körülbelül 7 millió ember hal meg évente. Napjainkban már bizonyított, hogy e betegségek egyik fő kockázati tényezője a só túlzott fogyasztása. A bevitt só 70-75 százaléka feldolgozott élelmiszerekből származik. Az Európai Bizottság sócsökkentő programot hirdetett meg minden tagállamban.

„Enni szükséglet, de intelligensen enni művészet” – ezzel a La Rochefoucauld, francia kora újkori írótól származó idézettel, és más filozófusok bölcsességeivel hirdeti az EU az új táplálkozási reformprogramját, mely az elfogyasztott só csökkentésére koncentrál. Az Európai Bizottság Sócsökkentő Keretprogramjában hazánk is aktív szerepet vállal.

Az EU célként tűzte ki, hogy a következő négy évben 16 százalékkal csökkenti tagállamaiban a sófogyasztást, valamint azt, hogy folyamatosan tájékoztatja a fogyasztókat a túlzott sóbevitel veszélyeiről. A programban résztvevő összes tagállam megválaszthatta azt az öt élelmiszerkategóriát -a jelentősebb termékeket - melyekben kötelezővé tennék a só csökkentését az adott ország táplálkozási szokásainak figyelembevételével. A legtöbb ország a kenyeret, húsipari termékeket, sajtokat és készételeket jelölte meg.

Sava - borsa?

A hazai lakosság összhalálozásának 50 százalékáért felelősek a szív- és érrendszeri betegségek, és a magas vérnyomás ma több mint 2 és fél millió embert érint Magyarországon – áll az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) "Stop Só" kampányának közleményében. A riasztó adatokért nem csupán az egészségtelen életmód, de az elfogyasztott só mennyisége is felelős.

A só fogyasztása minden életkorban jelentősen meghaladja az ajánlott értékeket. A WHO felnőtteknek 5 gramm/nap; gyermekeknek: 3 gramm/nap sófogyasztást ajánl. Ezzel szemben az OÉTI adatai alapján itthon a férfiak átlagos napi sóbevitele 18 gramm, a nőké pedig 14. A nemrég lezárult Országos Óvodai Táplálkozás-egészségügyi Felmérés eredményei szerint, pedig a közétkeztetés keretében biztosított ételek sótartalma 3,5-13,1 gramm között volt. 

Mivel a só szervezetbe való bevitelének 70-75 százaléka a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásából származik és csak 10-15 százalék ered a főzés során hozzáadott sóból vagy az asztali sózásból, nagyon fontos a piaci szereplők felelősségvállalása.

"A "Stop Só" Nemzeti Sócsökkentő program keretében az élelmiszergyártókkal való megegyezés szükséges az általuk gyártott termékekben a só csökkentéséről, valamint lakossági felvilágosító kampányok szervezése, elsősorban az élelmiszercímkékre koncentrálva” – olvashatjuk az OÉTI közleményében. Az élelmiszeripari cégek - vállalkozások, a honlapon közzétett önkéntes vállalások teljesítésével csatlakozhatnak a programhoz.

Az EU Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi   Főigazgatóságának (Directorate – General For Health and Consumers) tippjei a sócsökkentéshez mindennapi étkezésünkben:

  • Használjunk kevesebb sót az ételek elkészítéséhez!
  • Helyettesítsük a sót fűszerekkel.
  • Fogyasszunk kevesebb magas sótartalmú feldolgozott élelmiszert
  • Távolítsuk el a sószórót az ebédlőasztalról!
  • Együnk több alacsony sótartalmú élelmiszert (friss gyümölcsök és zöldségek)
  • Amikor feldolgozott élelmiszert vásárolunk, mindig olvassuk el a címkéket és válasszuk az alacsonyabb nátrium/sótartalmú változatait.

OÉTI/Kosár

 

Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Előfizetés

Olvassa a Kosár magazint és annak online változatát kedvezményesen. A regisztrációhoz klikk ide

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesítjük újdonságainkról.

Név:

E-mail cím:

Efk_banner120x240ver3