Nagyvállalatok a fenntartható fejlődésért

Vezető szerepet kell játszaniuk a nagyvállalatoknak a fenntartható fejlődésre való átállásban – szorgalmazza az a tanulmány, amelyet az Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (WBCSD) nevű üzleti csoport tett közzé a napokban.

A Vision 2050 címet viselő anyag szerint az évszázad közepéig radikálisan meg kell változtatni a gazdaság szerkezetét, a fogyasztási szokásokat és a technológiai eljárásokat ahhoz, hogy a föld el tudja tartani az addigra várhatóan 30 százalékkal növekvő létszámú emberiséget. Mindez óriási üzleti lehetőségeket teremt azoknak a cégeknek, amelyek lépést tartanak a változásokkal,és stratégiájuk középpontjába állítják a „bolygónk lehetőségeivel számoló életmód” kiszolgálását – áll a WBCSD jelentésében.

A jelenlegi termelési és fogyasztási modellek változatlansága esetén 2050-ben már földünk ökológiai forrásainak 2,3-szeresére lenne szükség az emberiség eltartásához, ez csak a természeti erőforrások gyors felélésével, a jövő ellehetetlenítésével lenne lehetséges.

A jelentésben vázolt „fenntartható fordulat” révén egy körüli szintre lehet leszorítani ezt a 2,3-as szorzót. Hogy ezt el lehessen érni óriási változtatásokra van szükség a WBCSD szerint: kétszeresére kell emelni az agrártermelés volumenét anélkül, hogy a művelés alá vont földterület és a felhasznált vízmennyiség növekedne, és gyökeres fordulatot kellene elérni az emberek gondolkodásában, fogyasztási szokásaiban és a vállalati stratégiákban is.

A társadalom és a gazdaság minden területén szükséges átállás példátlanul nagy piaci igényeket és ezzel üzleti lehetőségeket generál. Ilyenek lehetnek például a „zöld városok” felépítése, a biológiai kapacitások menedzselése vagy éppen ezen beruházások finanszírozása. Az ökológiai szemléletű erdőkből származó faanyag vagy a fenntartható mezőgazdaság terményei iránti kereslet ugrásszerűen (évente 5–15 százalékkal) nőhet a következő évtizedekben, a vízgazdálkodás terén pedig szinte felmérhetetlen összegű beruházásokra lesz szükség.

A szakértők a városiasodással együtt járó beruházási feladatok közül a vízellátás megteremtését ítélik a legköltségesebbnek. A szükségletek kielégítésében a takarékoskodás, a felhasznált víz visszaforgatása, a tengervíz sótalanítása, a csapadék összegyűjtése és a vízigényes agrártermények vízben bővelkedő országokból való behozatala („virtuális víz”) egyaránt szerepet játszhat.

A fenntartható fejlődést megalapozó beruházások finanszírozási igényeit a WBCSD jelentése szerint nem lehet a hagyományos forrásokból megoldani. Szükség van új konstrukciókra, egyebek mellett az élet- és nyugdíjbiztosítók tőkéjének fokozott igénybevételére, ám ehhez megfelelő szabályozói hátteret kell teremteni.

A WBCSD-ben 29 multinacionális nagyvállalat vesz részt, többek között olyan óriáscégek, mint a The Boeing Company, a The Procter & Gamble, a Sony,a Toyota, vagy a Volkswagen.

VG Online

Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Előfizetés

Olvassa a Kosár magazint és annak online változatát kedvezményesen. A regisztrációhoz klikk ide

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesítjük újdonságainkról.

Név:

E-mail cím:

Efk_banner120x240ver3