Michael Jackson emlékkoncert-botrány

A Michael Jackson emlékkoncert kínos pillanatokat okozott a szervezőknek és a közönségnek egyaránt. Az egyesek szerint silányra sikeredett koncert ügyében már a rendőrség is nyomoz. A legfrissebb információk szerint a szervezők csak a jegy megvásárlását bizonyító nyugta ellenében térítik vissza a jegy árát. Azonban maga a jegy is egy bizonyos típusú nyugta, mely szerződéses jogviszonyt igazol. Utánajártunk: mi a garancia arra, hogy egy eseményre jegyet vásárló közönség azt a színvonalat kapja, amire számít, amire megváltotta a jegyét?

A múlt hétvégi Michael Jackson emlékkoncert hosszú ideig emlékezetes marad sokaknak, de nem a nagyszerű koncertélmény miatt. A szervező cég nem azt nyújtotta, mint amit megígért programajánlójában. A beharangozó szerint, a színpadon Michael Jackson legendás Bad Tour-ja, illetve Dangerous Tour-ja elevenedik meg. Az is elhangzott, hogy a show-ban a turnék eredeti tagjait láthatja majd a közönség a színpadon. A szupersztár két háttérvokalistája és négy hangszeres zenésze mellett, a jellegzetes táncmozdulatok az egykori koreográfusnak, míg a kivitelezés Jackson négy eredeti táncosának lesz köszönhető.

Ezekből az ígéretekből azonban csupán a koreográfus szereplését sikerült teljesíteni. Nem ez volt az első Jackson emlékkoncert botrány: szeptemberben a bécsi esemény maradt el, mivel a koncertre nem sikerült megfelelő fellépőket találni.

Botrány

Sokak szerint a koncert – melyre 14 ezer forintért is árultak állóhelyre szóló jegyet – színvonala silány volt, leginkább egy vidéki haknihoz volt hasonlatos. "A meghirdetett szereplők közül senki nem volt jelen, az imitátor hang- és tánctudása minősíthetetlen, illúzióromboló volt. A jelmezek, a hang és fénytechnika pedig rendkívül szegényesre sikerültek. A dalokat áthangszerelték, így alig voltak felismerhetők" – mondja egy az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesületnél (OFE) panaszt tett csalódott rajongó.

A média és több jegyiroda is úgy tudta, hogy a koncertet a Danubius Music Kft. szervezte. Ez a cég volt az esemény hazai promotere, az érdeklődők a danubiusmusic.com weboldalon informálódhattak a cégről és az általa szervezett koncertekről. Ez a vállalkozás azonban 2008 májusa óta felszámolás alatt áll, sem koncertet sem más eseményt nem szervezhetett volna, maximum a felszámoló cég hozzájárulásásval, mivel ilyenkor a céget maga a felszámolást végző iroda képviseli.   

Sikerült utolérnünk Guba Gábort a volt Danubius Music Kft. ügyvezetőjét, aki lapunknak elmondta: szerinte a résztvevők nagy többsége elégedett volt a koncerttel, és a botrány csak a média csúsztatásain és a konkurens cégek lejárató kampányán alapul. "A média nem adta le a teljes nyilatkozatomat, és el is ferdítette azt. A konkurens cégeknek kapóra jött, hogy a koncerten változtattak az esemény nemzetközi jogtulajdonosai, és így lejárató kampányt indítsanak ellenünk" – mondta.

Azt azonban elismerte a cégvezető, hogy hibát követtek el akkor, amikor nem adtak ki sajtóközleményt, miután megtudták, hogy az eredeti koncerthez képest lesznek változások. "A koncerten azonban így is neves előadók léptek fel, a koreográfiát Michael Jackson koreográfusa tanította be, és bár valóban nem Jackson háttértáncosai szerepeltek, olyan művészek is felléptek, mint például Christina Aguilera táncosai" – mondta el Guba Gábor.

A cégvezető arról tájékoztatott, hogy a koncertet a Jukebox Concerts Kft. szervezte le, és annak adószáma látható a koncertjegyen is.

Kártalanítás - a "Fehér Árnyék" közbelép

Mivel a különböző sajtóorgánumokban több téves, illetve egymásnak ellentmondó információ is napvilágot látott a Michael Jackson emlékkoncerttel, a kártalanítás módjával és lehetőségeivel kapcsolatban, a Jukebox Kft. a következőkről tájékoztatja a koncerten résztvevőket az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülethez eljuttatott közleményében:

"Mint szervezők, a nemzetközi franchise feltételei szerint jártunk el úgy a kommunikációs kampány, mint a lebonyolítás vonatkozásában, azaz azokat az információkat és kommunikációs anyagokat használtuk fel, amelyeket a show nemzetközi jogtulajdonosától kaptunk.

Ebben szerepelt többek között az is, hogy Michael Jackson eredeti táncosai és zenészei szerepelnek a show-műsorban. A Jacko-show-t végleges formájában az illetékes jogtulajdonos jóváhagyta, koreográfiáját pedig az a Mick Thomson állította színpadra, aki Michael Jacksonnal dolgozott több mint 9 éven keresztül, és a "Fehér Árnyékának" nevezte Jackson. A részleges változások a társulat magyarországi tartózkodása alatt váltak nyilvánvalóvá. Pillanatnyilag a tapasztalatokat összegezzük, és a szükséges jogi lépéseket megtesszük" - áll a közleményben.

A cég ígéretet tett arra, hogy kártalanítja a csalódott közöndséget. A jegy árának visszafizetéséhez szükséges lépésekről részletesen itt olvashat!

A Jukebox Kft. egyesületünkhöz eljuttatott legújabb levelében azt írja, hogy csak azokat a fogyasztókat tudják kártalanítani, akik a vásárlást igazoló bizonylatot, tehát a nyugtát, számlát is mellékelik az elküldött levélben.
Egyesületünk álláspontja szerint a jegy megvásárlásával létrejött a szerződéses kapcsolat a vásárlók és a szervezők között, ezért az eredeti jegy megküldése/bemutatása elegendő a kártalanítási folyamat elindításához.
A jogszabályok szerint a fogyasztók, a hibás teljesítés miatt, illetve mivel meg is tévesztették őket, jogosultak arra, hogy jegyük vételárát visszakapják, illetve a szervezővel szemben kártérítési igényüket is érvényesíthetik (pl. utazási költségek).

A Jukebox Kft. jegyvisszatérítése mellett, a jegyeket árusító Ticketpro jegyiroda is elkezdte kártalanítani a csalódott közönséget. A Ticketpro Jegyterjesztő Kft. ügyvezetője Járdány Barna elmondta, hogy, aki a jegyirodájuknál váltotta meg a jegyét, és igazolni tudja ezt, visszakapja a koncertjegy árát.


Számos jegyértékesítő iroda munkatársa elmondta, hogy az online jegyrendelő rendszerben az eseményt a Broadway Jegyiroda tette hozzáférhetővé. A Broadway Jegyiroda ügyvezetője Kovács Zoltán, aki tag a Jukebox Kft.-ben is, a jegyiroda marketingmenedzsere pedig az a Szabó András, aki a Jukebox Kft. ügyvezetője. Tehát az ügyben szerepel egy koncertszervező cég, a jegyértékesítő iroda mellett, melynek tagjai és vezetősége között számos az átfedés.

Azt kapjuk, amire jegyet váltunk?

"Mi annyit tudunk általában, ami a koncertek plakátjain szerepel" – mondja egy kis budapesti jegyiroda munkatársa. "Ez rendszerint úgy szokott működni, hogy megkeressük azokat a nagy online jegyértékesítő csatornákat, akik közvetítik a jegyet felénk viszonteladásra, és akik megállapodnak az esemény szervezőivel. Annyi előadás és koncert van, hogy annak képtelenség utánajárni.

„Itthon sok koncertet csupán a lenyúlás miatt szerveznek meg" – mondta el név nélkül nyilatkozó forrásunk, aki azt is hozzátette: Nyugat-Európában a koncertek szervezése többszörös referenciákkal működik, a komolyabb események szervezői, referenciákat kérnek nem csupán a külföldi turné szervezőiről, de a jegyet értékesítőkről is.  

Néha a nagyobb jegyértékesítő irodák is csak saját kapcsolatrendszerükre hagyatkozhatnak, ha meg akarnak tudni valamit egy adott eseményről. Hidasy Eleonóra a Koncert&Média Kft. munkatársa elmondta, hogy a nagyobb jegyterjesztő cégek általában tájékozódnak arról, hogy milyen szervezésű eseményekre árulnak jegyeket.

"Évente körülbelül 600 jegyet árulunk, általában szeretjük tudni azt, hogy kik a szervezők, azt azonban mi sem tudjuk mindig, hogy kik is lépnek fel pontosan – mondta el a több évtizede kulturális szervezéssel foglalkozó hölgy. "A jegyirodák jogilag nem vonhatóak felelősségre ebben az ügyben, de az ő felelősségük, hogy mit fogadnak el terjesztésre, és mit nem. Ezekkel a botrányokkal sok amatőr cég egyszerűen lejáratja a több éve, évtizede koncertszervezéssel foglalkozó irodákat " – tette hozzá.

Hidasy Eleonóra cége például az ominózus emlékkoncertnek a jegyeit nem értékesítette. A szisztéma egyelőre egyáltalán nincs szabályozva – tette hozzá a szakember.

A cikket folyamatosan frissítjük!

Kosár

Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Előfizetés

Olvassa a Kosár magazint és annak online változatát kedvezményesen. A regisztrációhoz klikk ide

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesítjük újdonságainkról.

Név:

E-mail cím:

Efk_banner120x240ver3